AktuálisGyerekkel mossák fel a padlót a szülők - fotók Megosztja az embereket a felmosófejjel kombinált babaruha: van, aki szerint fantasztikus, mások viszolyognak tőle. A takarítógéppé változtatott gyerekek nem nyilatkoznak.
SportMegszületett Lionel Messi gyereke A focista és neje már nagyon várták a kis Thiagót, aki tegnap délután megszületett. Nem siette el a világra jövetelt, korábbra várták szülei a kisfiút.
AktuálisVeszélyes a többiekre az oltás elhagyása Minden második gyermekorvos szembekerült azzal, hogy a szülők ellenérzéssel fogadták az oltás beadását, és egyre kevesebben adatnak be nem kötelezően előírt vakcinát. A szakemberek szerint ez veszélyes irány.
AktuálisHalálra verte a fiát, mert nem tanulta meg a Koránt A 32 éves Sara Ege addig verte a hétéves fiát, amíg bele nem halt a sérüléseibe. Ezután felgyújtotta a házat, és a gyereket is, hogy eltűntesse a nyomokat. Yaseen egyetlen bűne az volt, hogy tanulás helyett játszani akart a barátaival.
AktuálisKokaint kaptak csoki helyett a gyerekek Egy brit férfi Halloweenje letartóztatással végződött, mikor a jelmezbe bújt gyerekeknek véletlenül drogot adott cukor helyett.
CelebCini szült volna Komár Lacinak “Életem legnagyobb szerelme volt !” – mondta Zalanay Cini Komár Lászlóról. Gyereket is szült volna neki. Az énekesnő elárulta, az évek folyamán többször egymásra találtak Komárral.
CelebMeglátta a gyereke a celebmama maszturbálását Nemrégiben a postása, most meg gyerekei egykori dadájának vallomása verhette ki a biztosítékot Nadya Sulemannál.
AktuálisCelebként ünneplik a torz kisfiút - fotók A négyéves indiai gyermeknek egy genetikai rendellenesség miatt van a kelleténél kicsit több ujj a kezén. Az édesanyja nem akarja operációnak alávetni Arpant, mert élvezi, hogy híres a kisfia.
AktuálisGyógyszer rohasztotta le a gyerek bőrét - sokkoló fotó Csoda, hogy életben van az a brit kisfiú, akinél brutális reakciót váltott ki egy fájdalomcsillapító. A pirula lenyelését követően a gyerek bőrének 65 százaléka levált.
AktuálisÉletveszélyben van az elgázolt orosházi kisfiú Súlyos sérüléseket szenvedett egy 12 éves kerékpáros fiú, akit egy gépkocsi ütött el Orosháza belvárosában. Azt még nem tudni, hogy az autós volt-e figyelmetlen vagy a gyerek gurult a kocsi elé.