AktuálisMegrázó vallomás: három nap alatt nyolcszor vetélt el Könnyek közt emlékszik vissza élete legborzasztóbb hetére az a brit asszony, aki nyolc gyermekét vesztette el mindössze 72 óra alatt. A nő azóta súlyos depresszióba esett, alkoholfüggővé vált és több alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot.
SportKosárlabdával temették el Fűzy Ákost Kosárlabdával és hálóval helyezték örök nyugalomra Fűzy Ákost, a két héttel ezelőtti kisalföldi buszbalesetben elhunyt győri edzőt. A gyászolók egy szál fehér rózsával búcsúztak tőle Pécsen.
CelebGyászol Szűcs Judith: Nem találok szavakat Gyászolja a sztárvilág a váratlanul elhunyt Miklós Tibort. A közönség ritkán láthatta őt, pedig örökzöld slágerek szövegei éppúgy fűződnek a nevéhez, mint a rockopera műfajának magyar meghonosítása.
AktuálisNem látogatják az éhenhalt baba sírját a szülők Október 17-ig meghosszabbították a házi őrizetét annak az agárdi házaspárnak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy halálra éheztették 19 hónapos kisfiukat, Benjámint. A kicsi sírjához is csak engedéllyel mehetnének, azonban egyelőre ezt nem kérték.
SportGyász: elhunyt a Bayern München magyar edzője Nyolcvanéves korában, hosszú betegség után elhunyt a Bayern München korábbi magyar edzője, Csernai Pál.
AktuálisSokk: 13 nappal temetése után élve jelent meg az asszony Megfagyott a vér abban a gyászoló családban, akik megható gyászszertartást rendeztek egyik rokonuknak, aki két héttel a temetés után, makkegészségesen bukkant fel. Egyelőre nem tudni, kit temettek el helyette.
AktuálisEltemette Londonban meggyilkolt lányát Rita Majdnem egy hónappal a halála után örök nyugalomra helyezték a Londonban meggyilkolt Kovács Alexandrát. A lányt hófehér koporsóban helyezték a nagyapja mellé.
SportGyász: elhunyt Gyarmati Dezső Életének nyolcvanhatodik évében meghalt Gyarmati Dezső vízilabdázó, aki játékosként és szövetségi kapitányként egyaránt szerzett olimpiai bajnoki címet. Összesen négyet.
SportSipos Edit azt hitte, meggyógyul Hiába harcolt a halálos kórral, kedden este, 38 éves korában meghalt a világ- és Európa-bajnok Sipos Edit, a női vízilabdázás egyik meghatározó alakja. Az egykori pólós évek óta küzdött a rákkal.
AktuálisA kómában fekvő herceg tüdeje mondta fel a szolgálatot Egész Hollandia gyászolja a 44 éves korában elhunyt Johan Frisót. A herceg szervezete 18 hónapnyi kóma után adta fel a küzdelmet. Bár nem lehetett trónörökös, roppant népszerű volt.