Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

235. oldal - Gyász


A szíve vitte el Bárdy Györgyöt

A szíve vitte el Bárdy Györgyöt

Feladta a küzdelmet hosszan, türelemmel viselt betegségével szemben tegnap Bárdy György. A színészóriást feleségén és lányán kívül kollégái is gyászolják. Bárdynak kilencvenkét év és egy nap adatott a földi létből.

Petre Cozma minden Veszprém-meccsen látja a fiát

Petre Cozma minden Veszprém-meccsen látja a fiát

Marian Cozma édesapja máig nem tudja megemészteni fia halálát. Különösen most, az MKB Veszprém BL-menetelése idején törnek rá a fájó emlékek, hiszen rendszeresen nézi a meggyilkolt Marian egykori csapatának a meccseit, és ott öt is a pályán.
Olvasás közben halt meg Thatcher

Olvasás közben halt meg Thatcher

Több mint 13 órán keresztül feküdt Margaret Thatcher holtteste abban a hotelszobában, ahol a volt brit miniszterelnök hétfő délelőtt elhunyt. A politikusnő csendben, olvasás közben távozott az élők sorából.
Meghalt az Illés zenekar alapítója

Meghalt az Illés zenekar alapítója

Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére. Temetéséről később intézkednek - közölte a család az MTI-vel.
Éneklés helyett divatozott Csézy

Éneklés helyett divatozott Csézy

Televíziós szereplését lemondta, új kollekcójának bemutatóján viszont megjelent a népművész családból származó énekesnő, aki egyelőre csak a szárnyait próbálgatja a divatvilágban.
Hétfő hajnalban elhunyt Cipő

Hétfő hajnalban elhunyt Cipő

A zenekar ma jelentette be hivatalosan, hogy a Republic énekese hétfőn hajnalban elhunyt. Az énekes február 15-én került kórházba és a sikeres újraélesztést követően harmadfokú kómába került. Halála előtt életjeleket kezdett adni,...
Az exét gyászolja Madonna

Az exét gyászolja Madonna

57 évesen meghalt az a férfi, aki több szempontból is az első volt a popkirálynő életében. Ő fedezte fel a tehetségét, és a szeretői sorában is ő volt az egyik első.
Détár Enikő: sosem voltam nagy kedvenc

Détár Enikő: sosem voltam nagy kedvenc

Nemrég vesztette el az édesanyját, de nem akar fájdalmáról beszélni, ezért születésnapról, újrakezdésről, fotózásról és persze A Nagy Duettről esett szó Détár Enikővel a Frizbi stúdiójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.