Mélységesen csalódtak az igazságszolgáltatásban a két évvel ezelőtt elhunyt zalaerdődi diáklány, Kertész Evelin szülei. Kertész István és felesége a napokban kapta meg a határozatot: a rendőrség lezárta a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés ügyében indult nyomozást, az Evelint megműtő sebész nem követett el szakmai szabályszegést.
– Mélyütésként ért minket a határozat, de nem törődünk bele, s ha kell, nemzetközi bíróság elé visszük az ügyet – magyarázták a Borsnak a szülők. – Evelint egy jóindulatú daganat eltávolítására a SOTE budapesti klinikájára utalták be.
A műtétet nem a hagyományos feltárással, hanem laparoszkópiával végezték, azaz csak egy kis résen bevezetett eszközzel zajlott, kamera segítségével. Az orvos átvágta az egyik vivőeret, a lányom pedig elvérzett a műtőasztalon. A sebész még bocsánatot sem kért tőlünk. A kórház igazgatója azt mondta nekünk: ha kollégája bocsánatot kérne, azzal beismerné, hogy hibázott – mondta felháborodva az apa.
Evelin jövő szerdán ünnepelné a 17. születésnapját. Ehelyett a család most a temetőbe készül, hogy virággal emlékezzen a mindig vidám lányra. A családot dr. Ábrahám László ügyvéd képviseli. A neves egészségügyi szakjogász panasszal élt a nyomozás lezárása ellen. – Az orvosi foglalkozás írott és íratlan szabályai éppen azt az előrelátást követelik meg az orvosoktól, amelyet a jelen ügyben elmulasztottak – vélekedik Ábrahám.
– A sebész mindenképpen foglalkozási szabályszegést követett el, megsértette az elvárható gondosság elvét. Az, hogy a belső vizsgálat gondosnak ítélte meg a műtétet végző orvosok magatartását, jellemző a hasonló ügyekben tanúsított intézményi magatartásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.