Életének 92. évében elhunyt Bourbon Anna pármai hercegnő, Mihály román király felesége – közölte hétfőn a román királyi ház. A királyné egy svájci kórházban halt meg.
Életének 78. évében örökre elment Marik Péter, a Jászai-díjas bonviván. Az operett műfaj kiemelkedő művésze volt, akit mindenki szeretett, az igazgatótól a statisztákig.
Életét vesztette a júniusi komlói garázstűz harmadik sérültje, Süveges Erik. A fiatal életéért öt hétig harcoltak. Édesapja, Csaba most a temetésére gyűjt pénzt, önerőből nem tudja eltemettetni imádott fiát.
<p>Énekes, szaxofonos, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző, artista és jogász. Hogyan lett Somló Tamásból az ország egyik legkülönlegesebb előadója?</p>
<p>Meddig terjed egy hatalmas rendezvény szervezőinek felelőssége? Megmenthető lett volna a 22 éves lány, akit furcsa rosszulléttel vittek az ellátóba? Felelős-e bárki is a Balaton Soundon bulizó Zsófi haláláért?</p>
<p>Csütörtökön kísérték utolsó útjára a kedden elhunyt közkedvelt zenészt. A több száz fős tömegben ott volt Margit néni, akit imádott nevelt fia halála teljesen összetört.</p>
Nem akart fájdalomcsillapítóktól kába lenni, tiszta tudattal szerette volna végigélni az utolsó leheletéig azt, amit rendelt neki a sors. Egyetlen percre sem mutatta ki a kislánya előtt az elviselhetetlen fájdalmait.
Énekes, szaxofonos, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző, artista és jogász. Hogyan lett Somló Iván Tamásból az ország egyik legkülönlegesebb előadója?
75 éves korában meghalt Körmendi János, Joe bácsi, aki 1962 és 1966 között dobolt az Illésben, írja az MTI az Illés Kluboschok Baráti Körére hivatkozva.
Zokogva búcsúzik a zseniális zenésztől aki csak ismerte, pedig mindenki tudta, hogy közeledik a búcsú. Kedd hajnalban az otthonában hunyta le örökre szemét a zenebohóc.
A múlt heti nizzai terrortámadás 84 halottjának csaknem fele külföldi állampolgár. A 38 külföldi áldozat 19 országból származik - közölte kedd este a francia külügyminisztérium, miután minden áldozatot azonosítottak.
Nem mulasztja el részvétét nyilvánítani Esterházy Péter gyászoló családjának Orbán Viktor, csak nem a sajtóban, közösségi oldalakon akarta ezt megtenni.
A tunéziai férfi közvetlenül a nizzai terrortámadás alatt megtudta, hogy felesége belehalt a sérüléseibe, de gyerekéről nem tudott semmit. Egészen péntekig, amikor értesítették, fiát is megtalálták az elhunytak között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.