87 éves korában elhunyt a német egység atyja, a kereszténydemokrata politikus Helmut Kohl - írja a HVG a Bild információira hivatkozva. A politikus az utóbbi években visszavonultan élt második feleségével. Nyilvános szerepléseket nem nagyon vállalt - a kevesek egyike az volt, amikor Orbán Viktor tavaly áprilisban meglátogatta őt.
Helmut Josef Michael Kohl 1930. április 3-án született a németországi Ludwigshafenben. Már 1946-tól politizált - ekkor lépett be a Kereszténydemokrata Unióba (CDU).
1982. október 1-jén, az NSZK történetének első sikeres bizalmatlansági indítványa után Helmut Schmidt addigi ügyvezető kancellárt váltotta a kormányfői széken. A berlini fal 1989-es lebomlása utáni egyesítésben központi szerepet vállalt, majd 1990-ben, az egyesítés utáni első szövetségi parlamenti választáson újra győzni tudott, amit 1994-ben meg tudott ismételni. Ebben a ciklusban, mely az utolsó volt, jelentős külpolitikai sikereket ért el.
1998-ban elvesztette a választást a Gerhard Schröderrel felálló SPD-vel szemben, így tizenhat év után ért véget kancellári pályafutása. Ugyanebben az évben lemondott pártelnöki posztjáról is.
2002-ben már nem indult a szövetségi gyűlési választáson, így 72 évesen befejezte aktív politikai működését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.