Katonai tiszteletadás mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 63. évfordulóján, hétfő reggel Budapesten,...
Rengetegen keresték, azonban már csak holtan találták meg a híres zongorista, Sárik Péter 79 esztendős édesanyját. Cilike egy Fejér megyei idősek otthonából tűnt el még csütörtök délelőtt. Vélhetően összeesett és kihűlés okozta a halálát.
A nehéz időkben elég, ha rápillant a bőrére, és azonnal érzi, milyen boldog volt egykor Andyvel. Vajna Tímeának a tetoválásai is elhunyt férjének emlékét őrzik, így segítenek majd neki Amerikában is, ahol sokat lesz egyedül.
Hasistartalmú süteményt szolgáltak fel a személyzet figyelmetlensége miatt egy németországi kávézóban gyászolóknak, akik egy temetés után tértek be kávéra és süteményre, ahogy az Németországban szokás.
Életének 77. évében elhunyt az angliai Cambridge-ben Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet "másként gondolkodó" író.
Utolsó másodpercig egymás kezét fogta K. Izabella és húga, Dórika, az a testvérpár, akik egy lovaskocsi-balesetben vesztették életüket pénteken. Egyikük gyermeket várt. A balesetben még egy férfi meghalt, míg egy másiknak a lábát kellett amputálni.
Bence fia halála óta minden napját a színpadon tölti Csuja Imre, de gyászáról még legközelebbi kollégáinak sem beszél. Kedves, ám távolságtartó a tragédia óta.
Dalt ír a 3 éves korában, tragikus autóbalesetben elhunyt Dávidka emlékére az édesapja. A Bors érdeklődésére a zenész telefonon közölte: a fájdalom feldolgozásában sokat segíti a munka. A zeneszerzés alatt végig a könnyeivel küzdött.
Egy egész ország gyászolja Vígh Györgyöt, a testneveléstanárt, aki több gyereket is kimentett az égő buszból Veronában. A Bors úgy tudja, a férfit egy ideje kórházban kezelték, feldolgozhatatlan lelki fájdalommal élt, ami meggyorsította...
Szombat este a Hamlet című darabban áll színpadra Csuja Imre, akinek gyermeke feltehetően önkezével vetett véget az életének. Volt barátnője szerint a 29 éves Bence viharos jellem volt, de csupaszív, gondoskodó társ is.
Péntek reggel szinte teljesen megbénult Prága belvárosa, ugyanis a rajongók kizárólag a mai napon reggel 8 órától este 10 óráig róhatják le a kegyeletüket a 80 éves korában elhunyt Karel Gott előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.