A Redditen kéri az internetezők segítségét egy kétgyermekes édesanya, akinek néhány hónapos gyermekével olyat művelt a nagymama, amire korábban kifejezetten kérték, hogy ne tegye.
A betegség okozta kétoldali tüdőgyulladásból is sikerült felépülnie a 71 éves asszonynak.
Vastag Csaba annyira félti szüleit, hogy március óta nem ölelte meg édesapját és édesanyját. Csak az utcán, két méter távolságban beszélget velük, édesanyja főztjét meg a motorháztetőn eszi.
Sokkolta a közvéleményt a 47 éves családanya története, akit munkába menet akart megerőszakolni egy férfi a gödöllői HÉV-en. A pszichológus szerint egy ilyen durva traumát szakértő segítséggel kell feldolgozni, mert később súlyos...
Saját testével óvta meg a becsapódásról a hatéves lányát az édesanya, aki belehalt, hogy kiugrott a hatalmas lángokkal égő lakásukból.
A fürdőszobában, egymás karjaiban találtak rá az édesanya és három gyermeke szétégett holttestére.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség indítványt tett annak a 38 éves férfinek a letartóztatására, aki december 22-én, Karcagon megölte és elásta volt élettársát.
Egy nappal testvére eltűnése előtt baljós üzenetet kapott Marianna húga a telefonján. B. Attila azt írta: inkább akkor megy át hozzájuk, amikor a volt kedvese nem lesz egyedül, mert fél, hogy megöli.