AktuálisSchobert Norbi: Megzsaroltak! A fitneszguru azt állítja, tetemes összeget kértek tőle azért, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a DVD-s jogvita, ezért a rendőrséghez fordult. A másik fél szerint szó sincs zsarolásról, Papp Róbert zeneszerző tartja, csak a jogos járandóságát akarja.
CelebAlapítvány lett az Omegából Fiatal művészeket akar támogatni több mint ötven év alatt összegyűlt tapasztalatával és anyagi javaival az Omega együttes. A zenekar alapítványt hoz létre komoly- és könnyűzenészek számára.
CelebSzebenit kirúgják a királyi tévéből - videóval Nem ez volt az első balhéja Szebeni Istvánnak. Korábban székeket tört és nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket használva ordibált kollégáival.
AktuálisSzita Bence anyja és nővére: nincs bocsánat! Először Kertész József nejét akarták megölni, de P. Erika erősködött, hogy Bencével kezdjék – magyarázta a Borsnak Szita Bence édesanyja, Szilvia. A kisfiú gyilkosainak pere tegnap folytatódott.
AktuálisHiába fogadkozott, Schmitt Pál nem írja a doktoriját Egyelőre egyetlen lépést sem tett a PhD fokozattal kapcsolatban Schmitt Pál volt köztársasági elnök, aki a felülvizsgálat befejezésére vár. Most motorozik és sporteseményekre jár.
CelebFeleslegesen vágatta le a mellét Angelina Jolie? Angelina Jolie öncsonkítása sokkolta a világot. A világsztár azért vált meg mindkét keblétől, hogy így előzze meg a mellrákot. Ám a szakember szerint a színésznő döntése nem indokolt. Tallós Rita és Détár Enikő elszörnyedt a hír hallatán.
SportSzerbként is szeretik Benedeket a drukkerek Benedek Dalma a hét végi szegedi Világkupán megszerzett aranyérmével bizonyított magának: van keresnivalója a világ legjobbjai között, a mi bánatunkra immár szerbként.
AktuálisHét évet kapott a gyerekeit megrontó szörnyeteg anya Hét év fegyházra ítélte dr. Szalay Csaba, a Budapest Környéki Törvényszék tanácselnöke a gyermekei megrontásával vádolt Cs. Beátát. A tegnap kihirdetett ítélet rögzíti, hogy a nőt nyolc évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották.
AktuálisDurva: pusztító tornádók várhatók Magyarországon Sokkal erősebb tornádókra számíthatunk a jövőben. A szakemberek szerint közeledik az idő, amikor idehaza is olyan pusztító forgószelek érkeznek, mint amilyenek a tengerentúlon városokat tarolnak le. De a hét végén Vaján feltámadt levegőoszlop...
CelebAutókat importál Király L. Norbi Az énekes több lábon szeretne állni, és bár bízik az együttese, a KLN sikereiben, a közelmúltban saját vállalkozásba kezdett, hogy családja jövőjét bebiztosítsa.