CelebKirály Linda súlyos fertőzéssel került kórházba <p>Belázasodott és kórházba került, ahonnan már ki sem engedték. Egy gyerekkori betegség miatt a gégemetszéstől is tartania kellett Király Lindának.</p>
AktuálisAntal versenyt fut az idővel Egyre fáradékonyabbnak érzi magát Svraka Antal, sokszor egy napig is fekszik az erőtlenségtől. Négy hónapja vár új szívre.
Test és lélekCsodásan mutatott be a ráknak a 17 éves lány Andrea Sierra átlagos 17 éves középsikolás volt, szabadidejében szeretett modellkedni. Februárban egy, a nyakán lévő csomó miatt, vitte orvoshoz az anyja, amiről kiderült, hogy rákos daganat.
SportBetegség után is csodát tettek az olimpián Rióban nem csak azoknak termett babér, akik kicsattannak az egészségtől. Krónikus betegséggel küzdők, nagy sérülésekből felépülő versenyzők is bizonyítottak az olimpián.
AktuálisSellőt szült volna, inkább az abortuszt választotta <p>Noha már terhessége hatodik hónapjában járt, radikális döntést hozott a fiatal anya, miután meglátta a magzat röntgenjét.</p>
AktuálisKétnapos partit csapott, majd öngyilkos lett az asszony <p>A bulin egyetlen szabály volt: tilos sírni.</p>
AktuálisBeteg - Egy nő állítja, hogy egy Pokémon erőszakolta meg Az orosz nő el van keseredve, hogy senki, még a férje sem hisz neki.