AktuálisLovaglás közben történt tragédia a 9 éves kislánnyal Hiába vitték azonnal kórházba, már nem tudták megmenteni az életét.
AktuálisA biztos haláltól mentette meg a csecsemőt a nagyi A 62 éves asszonyt jelenleg mesterséges kómában tartják.
AktuálisMegmenekült a kilakoltatástól az éber kómás fiú Elképesztő összefogást mutatott az ország: a négy éve éber kómában fekvő Verb Ferenc megsegítésére összegyűlt az 5 millió forint. Nem kell utcára menniük.
AktuálisFának csapódott egy autó Pest megyében - fotók Az autó vezetőjét és utasát életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
CelebXantus Barbi: Láttam, ahogy Keresztes Ildikó bezuhan az ülés alá Autóbaleset után, a kórházból rohantak a gyulai színpadra a Turay Ida Színház művészei, akik saját felelősségükre, a nézők kedvéért tagadták meg az orvosi megfigyelést.
AktuálisKözépső ujjával üzent a teraszról leesett ló gazdája A négylábú patás szerda délután pottyant le egy hétvégi ház teraszáról. A Bors az eset helyszínén járt.
CelebForgatásról vitték el a mentők Rékasi Károlyt A Barátok közt forgatásán nyílt szét a seb Rékasi Károly februárban műtött lábán, mentőt kellett hívni hozzá a stúdióba. A vérző színészt a kórházban látták el.
AktuálisBalesete után gyerekkel és kutyával menekült el a szőke nő Dunakeszin – fotók A szemtanúk szerint ittas lehetett az autós.
AktuálisRommá tört a kisautó a pesti balesetben – durva fotók Elsődleges információk szerint az eset során több ember megsérült, ezért őket a mentők látják el.
AktuálisKézen fogva zuhant a halálba a pilóta és utasa Ketten meghaltak, amikor lezuhant egy kisrepülő Dánynál. A gépet vezető 19 éves P. Krisztián édesapja utasszállítókkal repül évek óta.