Országszerte 3402, ebből csak a fővárosban 1173 riasztást kaptak a mentők a mostani szilveszteren - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel.
Felborult egy autó csütörtökre virradó éjjel Kékkút és Káptalantóti között – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője, Gaál Csaba.
Az asszony azt hitte, egy ki nem pattogott kukoricaszem az a kemény valami a szájában. De valami egészen más volt, amit kiszedett, és ő maga is alig hitte el. Ám aztán eszébe jutott, honnan származhat: életének legtragikusabb pillanatából.
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, aki autójával fának ütközött Kiskunmajsa közelében hétfőn - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Harminchat közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában. Az egyik baleset halálos kimenetelű volt, ott egy személy életét vesztette, tizenöt baleset súlyos, húsz pedig könnyű sérüléssel végződött -...
Saját édesapja vezette kocsi vitte a halálba a 15 éves kalocsai K. Eriket. A balesetben az apa, Péter is súlyosan megsérült, mélyaltatásban tartják. Még nem tudja, hogy fia elhunyt.
Frontálisan ütközött két személyautó Hejőszalonta és Hejőpapi között szombat este, a balesetben egy ember meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irodavezetője az MTI-vel.
Három hete kórházban van Psota Irén, aki otthonában egy rossz mozdulat következtében elesett. Hogy pontosan milyen sérülésekkel kezelik az idős színésznőt, nem lehet tudni.
Két ember meghalt Csornánál, miután személyautójuk összeütközött egy Budapest felé tartó Intercity vonattal kedd este egy átjáróban - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.