Szekrény dőlt egy 3 éves kisgyerekre – mentőhelikopter szállította a Győrbe

Szekrény dőlt egy 3 éves kisgyerekre – mentőhelikopter szállította a Győrbe

intenzív
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 10. 09:05
A gyermekintenzív osztályon kezelik, de nincs súlyos sérülése annak a hároméves kisgyereknek, akire vasárnap egy szekrény dőlt, s akit mentőhelikopter szállított a győri Petz-kórházba.
Sudár Ágnes, Kisalföld

Úgy tűnik, hogy az ijedségen és a könnyebb zúzódásokon kívül nem esett komolyabb baja a levéli kisgyereknek, de továbbra is a gyermekintenzív osztályon figyelik az állapotát. Szüleit kerestük, de ebben a helyzetben érthető, hogy nem akartak a nyilvánosság elé állni. S mivel gyermekük nem tudhatja még pontosan elmondani, mi és hol fáj neki, ezért az orvosok is biztosra mennek, mielőtt hazaengedik. A gondviselés vigyázott rá, az biztosan elmondható. A családról annyit tudtunk meg, hogy a házaspár három gyermeket nevel, a középső a hároméves, akit a baleset ért.

A kisgyereket tehát mentőhelikopter szállította Győrbe, s mint a mentőszolgálat megyei vezetőjétől megtudtuk, a légi mentést nemcsak most, hanem már egy ideje bátrankérhetik bevetésekre. Az OMSZ főigazgatójának rendelete mondja ki, hogy a fő szempont a betegbiztonság, emiatt (is) várhatóan többet látunk majd mentőhelikoptereket a gépeket fogadni tudó kórházakba érkezni, mint eddig. 

Ennek apropóján megkérdeztük a győri kórházat, hogy az öt éve elkészült helikopter-leszállóra hányszor érkeztek, illetve érkeznek most is gépek. Dr. Tamás László János főigazgató válasza szerint míg 2016-ban összesen 61 gép landolt beteggel a Petz-kórház tetején kialakított leszállón, idén szeptember 30-ig már 49. 

Persze okkal lehet helikoptert rendelni az esetekhez – tette hozzá Fogarasi Zoltán vezető mentőtiszt. Ilyen például az, ha tizenöt percen belül földi úton nem lehet esetkocsit küldeni a beteghez, de döntési szempont lehet a szállítás útvonala is, mint ahogy a közvetlen életveszély: ha stroke vagy szívinfarktus miatt kérnek azonnali mentést, indítható akár rögtön a mentőhelikopter is. 

A helyszínen nyilván nem mutatható ki minden sérülés, ebben az esetben a belső vérzés lehetőségével is számolhattak, így az idő is tényező volt. A csaknem 50 kilométeres távolságot földi úton 30–40 perc alatt tudták volna megtenni, a helikopterrel ezzel szemben pillanatok alatt Győrbe értek Levélről. 
 
S ha már a légi szállításra felhívta a figyelmet ez az eset, még egy adat erről. Győr-Moson-Sopron megyei riasztáshoz két bázisról érkeznek a mentőhelikopterek: Balatonfüredről Győr felé veszik az irányt, Sármellékről Sopron környékére.

A Gyermekrögzítő segített

Sajtóhírek szerint az eset során nagy segítségére volt a mentőknek az a speciális gyermekrögzítő felszerelés, amit a Szent Kristóf Mentőalapítvány szerzett be támogatóik adományából minden mosonmagyar- 
óvári mentőautóba. Gyermekrögzítőkre 2009-ben lapunk is gyűjtött, civil felajánlóknak hála akkor egymillió forint értékben húsz rögzítőt tudtunk átadni a megyei mentőszolgálatnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.