11 éves kislány halt meg abban a balesetben, amely kedd este következett be az M6-os autópályán. Egy öttagú család épp az állatorvostól tartott hazafelé, amikor egy szabálytalan autós beléjük csapódott.
Hét métert zuhant, kis híján a nyakát törte, agyvérzést kapott és részlegesen lebénult. Hiába mondtak le róla az orvosok és javasolták neki álmai feladását, ő kitartott elhatározása mellett és rendíthetetlenül gyakorolt. Itt tart most.
A 11 éves kisfiúnak egy szörnyű autóbaleset után amputálni kellett a lábát. Budapesti rehabilitációja során kapott protézist. Édesanyja elsírta magát, amikor a fia ismét lábra állt.
Hősként tekintenek lakóhelyén arra a buszsofőrre, aki péntek reggel fél hétkor egy fának ütközött egy menetrend szerint közlekedő távolsági busszal Lőrincin. A jármű totálkárosra tört, de a csodával határos módon sem Péter, sem...
Brutélis balesetet élt túl egy kétgyermekes édesanya: a karambol után nem csak az utóbbi 10 év emlékeit vesztette el, de úgy tűnik, új emlékeket is képtelen gyűjteni az eset óta.
Először egy autót zúzott le, majd letarolt egy egyirányú utcát Gyöngyösön egy mikrobusz sofőrje. A férfi azért hajtott olyan eszeveszettül, hogy odaérjen a rendőrségre, és feladja magát.
Három autó ütközött össze kedden Budapest XI. kerületében. A kocsikban összesen hét gyermek utazott. Csodával határos módon mindannyian könnyebb sérülésekkel úszták meg az esetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.