Aktuális

Napi bizarr: Azért tarolt le egy egész utcát a gyöngyösi ámokfutó, hogy feladhassa magát a rendőrségen – videó

Bors

Létrehozva: 2021.01.26.

Először egy autót zúzott le, majd letarolt egy egyirányú utcát Gyöngyösön egy mikrobusz sofőrje. A férfi azért hajtott olyan eszeveszettül, hogy odaérjen a rendőrségre, és feladja magát.

Forrás: Budapesti Autósok Közössége/YouTube

Igencsak szürreális ámokfutást vitt véghez egy autós Gyöngyösön. Az eset első feléről még reggel posztolt ki egy videót a Budapest Autósok Közössége. A felvételen az látszik, ahogyan egy mikrobusz sofőrje szemben hajt be egy gyöngyösi körforgalomba, ahol egyenesen nekirohan egy szabályosan közlekedő kocsinak. A sofőrt – akkor úgy tűnt – nem hatotta meg különösen az eset, ugyanis miután a kocsit lezúzta, simán továbbhaladt anélkül, hogy hátrapillantott volna. 

A portál azonban utánaérdeklődött az ámokfutásnak a helyi rendőrségen, ahol meglepő választ kaptak.

Kiderült ugyanis, hogy az akció itt korántsem ért véget, a sofőr ugyanis folytatta a tombolást: miután meglépett a körforgalomból, rögtön átszáguldott egy piroson, csak azért, hogy a forgalommal szemben behajtson egy egyirányú utcába, végül pedig – egy kukát letarolva – egyenesen a helyi rendőrség előtt fékezzen le. A sofőr ezután ismét meglepő dolgot tett: mint aki jól végezte dolgát, kiszállt a kocsiból, és besétált a zsarukhoz, akiknek tételesen felsorolta, miket is tett, majd megtoldotta azzal, hogy egyébként eltiltás hatálya alatt vezetett.

Szerencsére az eset során senki nem sérült meg, az anyagi kár azonban komoly lehet, így az eltiltott vezető – amellett, hogy vélhetően nem mostanában ülhet ismét a volán mögé – még súlyos büntetésre is számíthat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191573_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák