Új értelmet ad a luxus fogalmának az az ötszintes monacói lakás, melyért sorban állnak a milliomosok. A tetőtéri ingatlanhoz saját vízicsúszda is épül.
Az ügyészség cáfolja a rendőrgázoló megfékezésében segédkező Móra Ferencet, aki arról beszélt, hogy Thomas B. megtört, összeroppant a szembesítéseken. Ellenkezőleg: a férfi továbbra is kőkeményen tagad.
Újabb megdöbbentő dokumentum került a rangado.hu és a Bors birtokába. A hazai bundaügy egyik kulcsfigurája az ügyészségen elismerte, hogy rendszeresen fogyasztott kábítószert.
Nem szeret, ám kénytelen repülni Áder János, aki európai parlamenti képviselőként még rendszerint autóval járta meg a Budapest Strasbourg útvonalat. Államfőként azonban muszáj a légi járatok közül választania.
Zimány Linda elhagyná Magyarországot a nemzetközi karrier reményében. Miután megnyert egy szépségversenyt, zsíros amerikai szerződéseket kapott, s ezekért már érdemes új életet kezdeni.
Pár év sorozatszínészkedés után máris művésznek tartja magát Szabó Zsófi. Csak úgy mellékesen, a Jóban Rosszban kapcsán a színészkirállyal említette egy lapon magát.
Elhárította A Nagy Duett döntőjére szóló meghívást Pataky Attila. Az énekes betegségre hivatkozott, de a hírek szerint a valódi ok az, hogy megsértődött korai kiesése miatt.
Gizi néni most is csak zokogva tud elvesztett gyermekéről beszélni. Az idős asszony hálás mindenkinek, aki a kórházban ápolta, gondozta a nagybeteg zenészt.
Hiába ment a pécsi börtönbe Péntek László ügyvédje, hogy egyeztessen a rejtélyes hangfelvételről, védencét elszállították. Dr. Sólymos Sára így maga döntött: bizonyítékként nyújtja be azt a bíróságon.
Túlélte a rákot, azonban elvesztette egyik szemgolyóját egy amerikai férfi. Az örök optimista Billy Owen viszont a fején tátongó lyukban is megtalálja a mókát.
Jared Leto néhány rajongója szó szerint beleőrül a híresség iránti imádatába. A celeb elmondta, egyszer egy levágott emberi testrészt kapott ajándékba egyik imádójától.
Ha nem is a sírból, de szinte abszolút vert helyzetből mentett pontot Isztambulban a magyar labdarúgó válogatott. A török csapat szerezte meg a vezetést, de néhány perccel később a csereként beállt Böde Dániel 1-1-re hozta a meccset,...
Hét holttest üldögélt egy mexikói kisváros főterén, mellkasukon jégcsákánnyal odatűzött fenyegető üzenettel. Az egyik így szólt: „Figyelmeztés: ez történik minden tolvajjal!”
32 kilót fogyott egy általános iskolai tanárnő, mert elege lett abból, hogy miss Röfinek csúfolják. Korábban valóban olyan hájas volt, hogy tíz percbe telt felvennie a cipőjét.
Sajnos sokan vesztik életüket amiatt, hogy elüti őket egy autó, de olyan még nem volt ami a hároméves Oliviával történt. Édesanyja magát okolja, pedig a bizarr balesetről nem tehetett.
Hétvégi ellenfelével reggelizett Madár Monacóban. A világbajnok öklöző a Monte-Carlo-i millió dolláros szupernégyes torna első fordulójában Gyenyisz Gracsevvel lép szorítóba.
A 63 éves Carol Brothersről már lemondtak a doktorok és családja is. Az asszonyt lekapcsolták az őt életben tartó gépekről és várták, hogy véget érjen a szenvedés. Ehelyett az asszony három nappal később felébredt, amivel hatalmas döbbenetet okozott.
Teljesen normális babaként született, aztán hét hónapos korában elkezdtek megmerevedni az ízületei. Hamarosan egyáltalán nem fog tudni mozogni a hároméves kislány, akit rejtélyes betegség támadott meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.