Győrfi Pálék babát várnak

Szombat esti láz
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 27. 08:45
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője és felesége még nem tudják a kis jövevény nemét, így még neveken sem gondolkoznak.
F. F.

Bár Győrfi Pál és táncpartnere, Práger Kitty múlt héten távozott a Szombat esti lázból, nincs oka szomorkodni az újabban tánctudásával is bizonyító szóvivőnek.

Nagy az öröm ugyanis a családban, felesége, Adrienn harmadik közös gyermeküket hordja a szíve alatt, így az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál immár négygyermekes édesapa lesz.

– Nagyon boldog vagyok, a gyerekek is várják a kicsit. Míg a három és fél éves Ádi kisfiút szeretne, akivel együtt tud majd focizni, gyanítom Aliz inkább kislánynak örülne, bár ő még csak másfél éves, így az ő álláspontját még nem ismerjük – árulta el a Borsnak Győrfi, akinek előző házasságból van már egy nagy fia, Dániel, akivel nagyon jó a kapcsolata, végig szurkolt neki a Szombat esti láz alatt is.

A 47 éves Pál feleségével együtt kislánynak és kisfiúnak is egyaránt örülne.

– A feleségem három hónapos terhes, így neveket még nem keresünk, majd ha kiderült a baba neme. Egyébként alapvetően nehezen találtunk keresztnevet Aliznak és Ádinak is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.