Válóperes ügyvédjét is magába bolondította - 10 érdekesség Gábor Zsazsáról

Válóperes ügyvédjét is magába bolondította - 10 érdekesség Gábor Zsazsáról

December 18-án - 99 éves korában - elhunyt Gábor Zsazsa. A magyar származású színésznőt szívinfarktus vitte el. Az idei évet aggasztó állapotban töltötte: az év elején tüdőfertőzéssel került kórházba, és egyetlen lánya múlt év eleji halála is rendkívül megviselte. Noha férje, Frederick von Anhalt tavasszal úgy nyilatkozott, Magyarországra hozza Zsazsát, ugyanis itt szeretne meghalni, ez végül nem így lett.

Életének közel száz éve előtt tisztelegve összeszedtünk ha nem is 99, de 10 érdekességet, amit talán nem is tudott Gábor Zsazsáról.

2010 óta folyamatosan szerepel a rendkívül bizarr DeathList éves összeállításában. A beszédes nevű Halállista azokat a közszereplőket állítja sorrendbe, akik az adott évben a legvalószínűbb, hogy elhunynak. (2010-ben rögtön a negyedik helyen nyitott, idén pedig a második helyre tették.)

Zsazsa a 94. születésnapján. Mellette férje, von Anhalt © MTI

Magyarországon szépségkirálynőként is ismerték anno: 1936-ban Miss Hungary volt.

Összesen kilenc férjet „fogyasztott el”. Leghosszabb házassága az utolsó volt, Frédéric von Anhalttal 1986. augusztus 14-én házasodtak össze, azaz több, mint harminc évig - Zsazsa vasárnapi haláláig - voltak férj és feleség.

A legrövidebb nász egy teljes napig tartott (Felipe de Albával, 1983 április - semmissé nyilvánították).

Nem véletlenül érdemelte ki anno a Miss Hungary címet

A legrövidebb idő, amit elvált asszonyként eltöltött, pedig 3 nap volt: 1976. augusztus 24-én vált el Jack Ryan színésztől, hogy 27-én hozzámenjen Michael O’Hara válóperes ügyvédhez. Találják ki, O’Hara hol ismerte meg a színésznőt! Ő képviselte a válásán!

Anno börtönbüntetésre is ítélték. Persze nem túl sokra, összesen 3 napot kellett eltöltenie a rácsok mögött (majd 120 óra közmunkát végeznie), miután felpofozott egy rendőrtisztet Kaliforniában. Mindezt azután tette, hogy a rendőr megállította, és megbüntette, mert Zsazsa kocsijának lejárt a rendszámtáblája.

Testvérei szintén nagy férjfogyasztók voltak, hárman összesen 18 válást halmoztak fel. Nővérével, Gábor Magdával „közös” férjük is volt: Zsazsa 1949 és 1954, Magda 1970 és 1971 között volt George Sanders színész felesége.

Együtt a Gábor család: Bal szélen Zsazsa, mellette szülei, Vilmos és Jolie, testvére, Éva, valamint jobb szélen egyetlen lánya, az akkor 13 éves Francesca Hilton

Miután hozzáment Frédéric von Anhalthoz, kiérdemelte a Von Anhalt hercegné, Saxony hercegnője címet - bár ezt sokan megkérdőjelezik. Ez egyébként nem neki, hanem férjének köszönhető, aki nem született von Anhalt, hanem adoptálták.

Magyar anyanyelve mellett angolul, németül, olaszul és franciául is beszélt - ugyanakkor jellegzetessége volt erőteljes magyar akcentusa, amitől élete végéig nem szabadult meg.

Levél a művésznőtől

Énekesként kezdte karrierjét: 17 évesen a tenor Richard Tauber hívta meg Bécsbe, hogy elvállalja egy operett (a Der singende Traum) egyik szerepét. Noha 1941-ben érkezett az Egyesült Államokba, első filmszerepét csak 1952-ben kapta, az Öröm ránézni című moziban. Ugyanaban az évben kapta első főszerepét is: a Moulin Rouge-ban ő játszotta Jane Avrilt. Ennek ellenére már korábban is hírességként tartották számon. Mondhatjuk: celeb volt.

Egy archív felvétel Gábor Zsazsáról

Idézetek Zsazsától

Szeretve lenni: erő. Szeretni: gyengeség.

Még sosem gyűlöltem annyira egy férfit sem, hogy visszaadjam a gyémántjait.

Azért elválni valakitől, mert nem szereted, legalább akkora butaság, mint azért hozzámenni, mert szereted.

Hiszek a nagy családban: minden nőnek legalább három férje kell, hogy legyen!

Akkor ismersz meg egy férfit igazán, ha elválsz tőle.

Mézeskalács alapreceptet keresel? Próbáld ki a kedvencünket!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors