Celeb

Újabb csavar: Benkő mégis perli a taxist

B. L.

Létrehozva: 2014.07.29.

Fura helyzet alakult ki az omegások és a taxis botrányában: egyszerre két szakember is elvállalta a megvert zenészek ügyét. Benkő László ugyanis ügyvédje tudta nélkül jogi képviselőt váltott.

Lehet, még­is perel Benkő László? Szerkesztőségünkbe ugyanis levél érkezett: dr. Nagy Gábor ügyvéd többek között jelezte, az Omega billentyűsének, ellentétben a megjelentekkel, sem jogában, sem érdekében nem áll, hogy leállítsa a verekedő taxissal szemben indult pert.

Mint ismert, a múlt hétvégén kórházban kötött ki Benkő László és az Omega dobosa, Debreczeni Ferenc, miután a taxis helybenhagyta őket. Kezdetben Benkő László is úgy vélte, a taxis hibázott, később azonban még egy magazinban is hatalmas fotón nyújtott békejobbot a taxisnak.

Az ügyvéd leveléből azonban az is kiderül, abban sincs egyet­ér­tés, ki védi az omegásokat. Nagy Gábor azt is sérelmezte, hogy lapunknak korábban dr. Futó Barnabás szólalt meg Benkő jogi képviselőjeként.

– Nagyon régóta, 1982 óta ismerjük egymást Benkővel és a többi taggal – mondta megrökönyödve a Borsnak dr. Futó Barnabás. – Az Omegát mint céget még én alapítottam. Az együttes tagjaival szinte családtagok vagyunk. Nem tudtam, hogy Benkő a továbbiakban nem kívánja, hogy képviseljem, ez engem meglepetésként ért – árulta el Futó.

S hogy miért ő képviselte eddig Benkőt? – Az ominózus nap hajnalán Laci felhívott, elmesélte, mi történt, és arra kért, járjak el az ügyében. Nyilván, mivel nagyon régóta ismerjük egymást, és mivel éppen Budapesten kívül a szabadságomat töltöttem, nem írtunk alá semmiféle meghatalmazást. De az is egyértelmű, hogy amint tárgyalásra került volna a sor, azonnal, a formalitásokat betartva, hivatalosan jártunk volna el. Ha Benkő László nem kívánja, hogy a jövőben én képviseljem, elfogadom a döntését.

Törvényes, ha a „szokásos” ügyvéd mellett, helyett másik jogi képviselő veszi át az ügyet. A különös csak az, hogy erről dr. Futó Barnabás miért a Bors újságírójától értesült. Az Omega billentyűsét nem értük el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”