Szobrot akarnak állítani Cipőnek

A Munkáspárt posztumusz Vörös Zászló-emlékéremmel tünteti ki a Republic énekesét, Cipőt. A tragikusan korán elhunyt rockzenésznek nem csak elvtársai szeretnének méltó emléket állítani.
A Munkáspárt posztumusz Vörös Zászló-emlékéremmel tünteti ki a Republic énekesét, Cipőt. A tragikusan korán elhunyt rockzenésznek nem csak elvtársai szeretnének méltó emléket állítani.

Szobrot érdemel Cipő – véli Szalay Gyula, Cipő barátja és rajongója, aki sok éve áll a Republic mellett, s akivel nyilván a rajongók is egyetértenek. – Cipő megérdemelné. Nem csak, mint a Republic énekese, hanem mint egy igaz ember, mert ő az volt – mondta a Borsnak a barát.

Emlékművet állítani drága dolog, de mint lapunk megtudta, lennének, akik az ügy mellé állnának. A Munkáspárt vezetője, Thürmer Gyula azt mondta, egyetért azzal, hogy Cipőnek szobra legyen. – Ha lesz ilyen kezdeményezés, akkor mi azt támogatni fogjuk. A családdal igyekszünk fenntartani a jó viszonyt, de természetesen mi egy politikai párt vagyunk, és nem szeretnénk kisajátítani Bódi László művészi emlékét – nyilatkozta lapunknak a pártelnök.

Mint megtudtuk, a kommunista párt emellett sem feledkezik meg elhunyt elvtársáról, a maguk módján is tisztelegnek majd Cipő emléke előtt. Bár a temetői megemlékezésen nem képviselték magukat, a napokban nagy eseményre készülnek.

– A jövő héten lesz pártunk kongresszusa, amelyen a Munkáspárt posztumusz Vörös Zászló-emlékérmet adjuk át az elhunyt Bódi László családjának, azzal az évkönyvvel együtt, amelyben a tisztelői rótták le kegyeletüket aláírá-saikkal – mondta a Borsnak Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke.

Ezzel a kitüntetéssel Cipő – némi túlzással – olyanokkal kerül egy társaságba, mint a rettegett diktátor, Joszif Visszarionovics Sztálin, Alekszej sztahanov bányász, a sztahanovista mozgalom névadója, és Lev Trockij forradalmár, a Vörös Hadsereg megalapítója. Ők ugyanis mind megkapták a Vörös Zászló-érdemrendet.

Cipő édesanyjával, Gizi nénivel fia születésének napján, a kistarcsai temetőben sikerült néhány szót váltanunk. A gyászoló édesanya azt mondja, már értesítették arról, hogy fiát posztumusz emlékéremmel tünteti ki a Munkáspárt. – Nagyon örülök neki, és ha bárki is szobrot akarna állítani Lacikának, azt is támogatom. Nincs olyan fia senkinek, mint az enyém – mondta Gizi néni.

9 mennyei zserbó karácsonyra – a klasszikustól a pohárkrémig

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors