Celeb

Jakupcsek Gabriella autótesztelő szeretne lenni

F. Zs.

Létrehozva: 2019.06.29.

A tévés-újságíró szívesen vállalna autótesztelést, mert szerinte az autógyártók alig veszik figyelembe a női igényeket egy-egy új márka fejlesztésénél.

Forrás: Czerkl Gábor

Jakupcsek Gabi az élete nagy részét autóban tölti, pont úgy, mint a világon milliónyi nő­társa. Ezért pontosan tudja, mi a probléma azzal, hogy férfiak tervezik a járműveket férfiaknak. A törésteszteknél például férfi testalkatú babákat ültetnek a kocsikba, a légzsákok még véletlenül sem illeszkednek egy 150 centis nő anatómiájához. Ez azt jelenti, hogy egy karambolban egy alacsony nő sokkal több és súlyosabb sérülésnek van kitéve, mint a férfi vezetők.  

– Iszonyú sokat utazom, most például a Megúszhatatlan című könyvemmel járom az országot – mondja a Borsnak a Jakupcsek Plusz című, ATV-n futó műsor há­zigazdája. – A városban is a napjaim nagy részét volán mö­gött töltöm, ülök a dugóban, két három órát utazom a munkahelyem és az otthonom között. Gyakorlatilag a kocsiban élek. Baromira bosszant, hogy a nőkre nem gondoltak a tervezők, maximum a színek tekintetében, és lássuk be, hogy a nőknek tervezett színes autókat általában gyenge motorral szerelik fel. Pedig én szeretem a bikaerős kocsikat! – mondja Gabriella.

Jakupcsek Gabi nem viccel, amikor azt mondja, hogy szívesen lenne tesztelő bármelyik autómárkánál, hogy a tapasztalatait latba vetve jobban a nők­re formálhassák a kocsikat.

– A műsoromban viccesen jegyeztem meg, de halálosan komoly, hogy a belső világítás nagyon gyenge, nem lehet rendesen sminkelni a parkolóban, ha éppen ott van rá idő. A gyereküléseket nehéz betenni, a kicsik lába mindenhova beakad. Magas sarkúban lehetetlen a gáz­pedált huzamosabb ideig nyom­ni, szóval van itt számos olyan kérdés, amit szerintem a prak­tikus női agy jobban tudna op­timalizálni, mint egy projekt szinten gondolkodó férfi. Izgat en­gem ez a dolog, ezért nem jön­nék zavarba, ha tényleg felkér­nének egy ilyen munkára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában