Celeb

Így búcsúztak az utolsó napjukon Bochkor Gáborék

K. K.

Létrehozva: 2019.02.07.

Bochkor Gábor és István Dani ma búcsúzott el a Music FM hallgatóitól. A rádió csütörtökön éjfélkor elhallgat. Az Önindító utolsó adása már lement.

Forrás: Czerkl Gábor

Az Önindító műsorvezetői utoljára ébresztették a csatorna hallgatóságát, ugyanis a Médiatanács nem hosszabbította meg a rádió hét éves médiaszolgáltatási jogosultságát az FM 89,5 MHz-es frekvencián.

– Az utolsó pillanatig bíztunk abban, hogy ez elkerülhető, hiszen tudtuk, a Music FM rengeteg hallgatónak jelentett biztos pontot a mindennapokban. Együtt ébredtünk, együtt autóztunk, együtt buliztunk és sokszor együtt sírtunk. Evidens volt, hogy vagyunk egymásnak, mi nektek, ti nekünk. Hét éven át szórakoztattunk és közben segítettünk, ahol csak tudtunk. Veletek elképesztő sikereket értünk el, díjak tucatjait nyertük és felépítettük Magyarország legnagyobb rádiós Facebook közösségét – nyilatkozták a napokban a rádiósok, akik utolsó napjukon semmilyen felhajtást, könnyes búcsút nem szerettek volna, így a műsorvezetőket csak nehezen lehetett megközelíteni a délelőtt folyamán.

– A szemünk láttára nőtt fel a rádió kutyája, Music Málna, aki most sok szomorú arccal találkozik a munkahelyén. A Music Fm tulajdonosa és vezetése erőn felül, mindent megtettek azért, hogy valamilyen formában az éterben maradhasson ez a fantasztikus és erős brand, de sajnos nem jártak sikerrel. 

Időként az épület elé kimentek dohányozni, de szemmel láthatóan kerülték a nyilvánosságot, és az embereket, akik nem győztek betelefonálni, hogy kifejezzék a sajnálatukat a csatorna megszűnéséről.

***

A Propeller számolt be róla, hogy A megszűnő Music FM rivális ébresztő műsorába kapcsolódott be a Rádió 1 ma reggel. Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri a szolidaritás jegyében zrikálta még egyszer utoljára Bochkor Gábort és csapatát. Persze a viszonzás sem maradt el, Balázsék témalenyúlásai is szóba kerültek, na meg azt is furcsállotta Bochkor, hogy Feri még nem az Auchannál dolgozik. Balázsék felajánlották Bochkornak, hogy amíg nincs állása, gyűjtenek neki témákat, hogy az a "néhány száz" hallgatójuk jól szórakozhasson. Ilyen oltogatásokkal búcsúzott egymástól a két nagy ellenfél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában