Elpereli közös gyermeküket: Csillát hibáztatja kisfia haláláért L.L. Junior

A gyászoló zenész kisebbik gyermekének halála után magához vette a nagyobbik fiút, Lacikát, és nem is akarja már visszaadni az édesanyjának, Csillának. A rapper szerint volt párja felelős a kicsi haláláért.

A gyászoló zenész kisebbik gyermekének halála után magához vette a nagyobbik fiút, Lacikát, és nem is akarja már visszaadni az édesanyjának, Csillának. A rapper szerint volt párja felelős a kicsi haláláért.

Gyász, őrült fájdalom az, ami most L.L. Juniorban munkál. Kisfiát, a há­roméves Dávidkát szombaton délután vesztette el – mind megírtuk, a kicsit egy autós gázolta halálra. A kicsi kitépve magát édesanyja, Csilla karjaiból, kiszaladt az úttestre, ahol egy szabályosan közlekedő autós felöklelte, aprócska teste tizenöt métert repült, majd az aszfalton ért földet.

Junior már a tragédia másnapján azt írta közösségi oldalán: háborog a lelke, jogi lépéseket fontolgat. Ugyan Csilla fájdalma sem kisebb, sőt már a gyerek élettelen teste mellett is magát vádolta sikítva, Junior délután elvitte tőle másik fiát, Lacikát is. Junior ügyvédjétől, dr. Mester Csabától pedig megtudtuk, a zenész a dolgok jelenlegi állása szerint vissza sem adná anyukájának a kisfiút, ugyanis az anyát hibáztatja a balesetért.

A baleset helyszínén sokan emlékeztek a kis Dávidkára © Hatlaczki Balázs

Hónapok óta vita volt

A pár kapcsolata már korábban megromlott. A Bors információi szerint Junior hónapok óta módosítani kívánta a láthatás körülményeit. Egy-másfél hónapja ügyvédeik segítségével egyezségre is jutottak az egykori szerelmesek: a gyerekek fölött közös felügyeletben egyeztek meg, ám ez a nyári bírósági ítélkezési szünet miatt még nem emelkedett jogerőre. Junior helyett az ő jogi képviselője, dr. Mester Csaba nyilatkozott a Borsnak. – Közös szülői felügyeletben állapodtak meg, de a gondozás az édesanya feladata maradt. Ügyfelem a jelenlegi helyzetben nem tarthatta magát ehhez a megállapodáshoz, magához vette a nagyobbik fiát. Most az édesanya pszichés állapota sem teszi lehetővé, hogy gondoskodjon róla, ez független a büntetőjogi felelősségétől. De az is igaz, hogy ugyan mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, nehezen elképzelhető ügyfelem számára az a helyzet, hogy a gondoskodása és felügyelete alatt álló gyerek kirohanjon az útra – magyarázta az ügyvéd, akinél rákérdeztünk, jól értjük-e, hogy Junior fejében felmerült az anya felelőssége.

L.L. Junior imádja családját. Ügyvédje segítségével keresi a felelőst. Dr. Mester Csaba szerint a bíróság dolga kideríteni, hogy részben vagy egészben az anya-e a felelős © Facebook

Bíróságra mennek

– Természetesen felmerült. Amellett, hogy ebben a helyzetben az érző apai szív megszakad, az anya részben vagy egészben felelős lehet, ügyfelemnek pedig gondoskodnia kell a fiáról – folytatta dr. Mester, hozzátéve: még a héten bíróságra mennek, hogy rendeljenek el ideiglenes határozatot a felügyeleti jogokról.

– A büntetőjogi felelősségtől függ, hogy mi lesz a jövő ez után – fogalmazott az ügyvéd.

Már az anya is tudja

Csilla is tudja, ha felfogja egyáltalán, hogy volt párja őt hibáztatja. Az anyuka ügyvédje ugyanis már úgy fogadta kollégánk hívását, hogy mindenről értesült.

Belegondolni is szörnyű, hogy mit érezhet az édesanya, aki egyik fiát elvesztette, a másikat meg elvitte tőle az apa © Facebook

– Junior teljes mértékben Csillát hibáztatja. A közösségi oldalán és ügyvédje, dr. Mester Csaba által is nyílt hadüzenetet indított ellene: el akarják venni ügyfelemtől a gyermekét – erősítette meg a gyászoló édesanya ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor büntető szakjogász, aki szerint Junior a továbbiakban kizárólag láthatást akar biztosítani Csillának, de ő kívánja felnevelni Lacikát. Az ügyvédtől megtudtuk azt is, hogy Junior már a tragédia napján elvitte első szülött fiát az összeomlott édesanyától, mondván, a gyermeket a nagymama majd nyugtatja, amíg Csilla sokkhatás alatt van, de nem sokkal később megüzente volt párjának, hogy nem fogja visszaadni Lacikát.

Csilla nélkül gyászol a család

Munkatársaink jártak a nagyszülőknél is, ám a kicsi Lacika nem volt ott, vagy valamelyik szobában pihent a nagy melegben. L.L Junior anyukája megtörten fogadta részvétnyilvánításunkat, nyilatkozni nem akart. A nagyszülői házban az egész család összegyűlt, a roma hagyományok szerint a kisfiú temetéséig együtt virrasztanak.

A sofőrt már kihallgatták

A baleset körülményeiből talán eddig is látszott, ám most már szinte biztos, hogy a rendőrség is úgy gondolja, a 76 éves gázoló, F. Tamás nem hibázott a balesetkor. Hétfőn munkatársunk ismét felkereste a végletekig összetört férfit, aki gyakorlatilag csak dadogva képes beszélni. Tamás elmondta, tanúként hallgatta ki a rendőrség, büntetőjogi felelőssége nem merült fel.

Telefon helyett videó

A szörnyű balesetnek a közeli rendezvény miatt a rendőrségi adatok szerint negyven szemtanúja is volt – a helyszínen legalábbis ennyi ember adatait vették fel. Mint a Bors megtudta, a közelben bóklászó szemtanúk közül egyetlen sem hívott mentőt. A helyszínen ugyan többen is előkapták a telefonjukat, ám csupán azért, hogy videózzanak, majd feltöltsék az internetre a kisfiú haláltusáját, vagy például azt, hogy Csilla összeesik tehetetlen fájdalmában. A mentőszolgálatot egy közeli panelház tizedik emeletéről riasztották.

A XIV. kerületben szombaton családi rendezvény volt. Itt szórakozott a család © Hatlaczki Balázs

Egy kardiológus segített

Addigra viszont már megkezdte a kicsi test újraélesztését egy kardiológus, aki észrevéve a balesetet, átszaladva az úton azonnal a kicsi Dávid mellé térdelt. Az ismeretlen, heroikus küzdelmet vívó orvostól vették át aztán a csöppség ellátását a közeli rendezvényt biztosító magánmentő szolgálat munkatársai, s végül befutottak a mentőszolgálat bajtársai is. Ám hiába, Dávidka teste annyira összeroncsolódott, hogy nem tudtak segíteni rajta.

Folyik a nyomozás

A rendőrség egyelőre nem talált felelőst, a balesetet büntetőeljárás keretében vizsgálják. Az már kiderült, a sofőr nem ivott. Szerettük volna megtudni azt is, hogy az édesanyát kihallgatták-e már.

– A baleset körülményeinek teljes körű tisztázása, valamint a felelősség kérdésének megállapítása a folyamatban lévő eljárás feladata, melyről bővebb információt nem kívánunk adni – tudatta a BRFK kommunikációs osztálya.

* * *

A Bors otthonában kereste fel az idős férfit, aki elgázolta az énekes fiát. Minderről ide kattintva olvashat.

A magyar hírességek egy emberként gyászolják az énekes kisfiát. Összeállításunkat ide kattintva olvashatják el.

Ha ide kattint, megtudhatja, mit mondott a tragédiáról az elsőként nyilatkozó L.L. Junior apósa

L.L. Junior e szavakkal erősítette meg a tragédia hírét: “A hír igaz, felszállt a mennybe a kisangyalom”