Celeb

Bódi Guszti: Margó egyetlen oltást sem hagy ki

H. N. Zs., Kóré Károly

Létrehozva: 2020.10.16.

Egy időben megkapott influenza elleni védőoltással akár az életét is megmentheti. Hogy miért? Mert még az orvosok sem tudják, milyen súlyos tüneteket okoz, ha valaki az influenza mellé koronavírussal is megfertőződik.

Forrás: Bors

A szakemberek sze­rint a koronavírus-járvány időszakában az ingyenes influenza elleni védőoltást beadatók száma mérsékelten ugyan, de növekedni fog. Mérsékli a betegség súlyos hatásait.

Az influenza elleni védőoltás csökkenti az esélyét annak, hogy valaki súlyos szövődményekkel esik át a betegségen – magyarázta a Borsnak dr. Fodor Eszter általános orvos, aki az Ortho Sea Kft. plazmaterápia klinikai kutatásának koordinátora. A 65 év felettiek veszélyeztetettek

Az oltást mindenkinek javaslom, de a magas rizikójú embercsoportoknak feltétlenül. Ide tartoznak a 65 év felettiek, és a krónikus betegek is. Az oltások szerepe a járvány idején még inkább felértékelődik, ugyanis még nem lehet tudni, milyen kölcsönhatásba lép az influenza és a Covid. Még nem láttunk példát arra, ha valakit egyszerre fertőz meg a két vírus, így nem tudhatjuk, milyen tüneteket okoz – hívta fel a figyelmet az orvos, aki szerint az oltás után csak abban az esetben kell óvatosabbnak lenni, ha a szervezete érzékenyen reagál az oltóanyagra. Még várni kell a tömegvakcinára Az influenzát a kezdődő fázisában nagyon nehéz megkülönböztetni a Covidtól, ami újabb problémákat szül.

A háziorvosokat, legrosszabb esetben a kórházakat leterhelik majd az influenzás esetek. Ebben a kritikus időszakban pedig pont az a dolgunk, hogy csökkentsük az influenzás megbetegedések számát. Azt gondolom, az influenzaoltást kérők száma 10–15 százalékkal emelkedni fog ebben az időszakban.

A doktornő szerint a koronavírus elleni tömegvakcinára még jó ideig várni kell.

Az első hivatalos koronavírus elleni vakcinából nem lesz elég egyszerre, így értelemszerűen legelőször a rizikócsoportok kapják majd meg, de bízom benne, hogy ezt is nagy számban beadatják majd az állampolgárok. 

Bódi Guszti

Jó ötletnek tartom, hogy az orvosok most határozottabban javasolják, hogy beoltassuk magunkat influenza ellen. A feleségem, Margó soha egyetlen oltást sem hagyna ki, én bevallom, kicsit lazább vagyok. Erősebb, szívósabb a szervezetem, de most én is komolyan veszem az egészségemet. Még akkor is, ha egyébként félek az injekciótól! Bevallom, amikor beadják, oda se merek nézni, inkább becsukom a szememet, és képzeletben valami teljesen más helyen vagyok. Ciki dolog, de tényleg így van. Persze meg is tudom magyarázni: amikor pici gyerek voltam, az orvosok még sokkal vastagabb tűket használtak, ezért akkoriban ténylegesen fájt az oltás. Bömböltem is rendesen. Manapság viszont már sokkal modernebbek a fecskendők, és szinte alig lehet észrevenni, hogy mikor szúrják azokat belém! Erre való tekintettel többször is adtam már vért, mert szeretek segíteni, a minimális fájdalmat pedig el kell tudnia viselni egy férfiembernek.

Bodrogi Gyula

Megmondom őszintén, hogy én alapvetően kevésbé foglalkozom önszorgalomból a vírusokkal, de mindenben követem az orvosom utasításait. Volt rá példa, hogy azt mondta, hogy felesleges magamat beoltatnom az influenza ellen. Kíváncsi vagyok, hogy most mit fog tanácsolni. Ha azt mondja, hogy be kell magamnak adatnom, akkor beadatom, mert szeretnék vigyázni magamra és másokra is. Az egészségügyi előírásokat is betartom, rendszeresen kezet mosok, és a maszkot is felveszem, ahol szükséges.

Balázs Klári

A férjemmel önkéntes karanténba vonultunk a járványhelyzet csitulásáig, ezért minimálisan érintkezünk emberekkel. Rendszeresen megyünk orvosi vizsgálatokra, hogy ha bármi probléma felmerül, időben kezeltethessük magunkat. Természetesen az influenzavírus elleni oltáson is elgondolkodtunk, és ha a háziorvosunk azt javasolja, hogy adassuk be magunknak, úgy fogunk tenni. Annak idején a H1N1 elleni vakcinát is kértük, igaz, attól két hétre ágyba kerültünk, de az még mindig kisebb baj volt, mintha a betegség döntött volna le bennünket a lábunkról. Meglepve hallottam, hogy valaki, aki először kigyógyult a koronavírusból, újra elkapta, de akkor már sajnos bele is halt. Egészen egyértelmű, hogy a betegséget komolyan kell venni!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt