Celeb

Betegsége megváltoztatta Forgács Gábor hangját

Bors

Létrehozva: 2021.03.23.

Egy év alatt négy komoly műtéten esett át az áttétes prosztatarákkal küzdő színész. Forgács Gábornál a beavatkozások furcsa következménnyel járt: megváltozott a hangszíne. 

Forgács Gábor évente járt szűrésekre, ezért is érhette sokként tavaly tavasszal az orvosa diagnózisa: súlyos beteg. A színész – bár ritkán szólal meg – őszintén beszél a betegségéről, az érzéseiről, és hogy lelkileg mennyire megviselte az elmúlt időszak. Kemoterápiát kapott, és négy műtéten esett át, volt, hogy napokon át élet-halál között lebegett. Ma már az otthonában lábadozik, hétfőn reggel onnan adott interjút a Life TV-nek.  

– Azt, hogy milyen az egészségi állapotom, csak az orvosaim tudják. Én egyet tudok csak, hogy jól érzem magam. (...) Bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogyan lettem beteg. Rendszeresen jártam szűrésre félévente, évente. Ennek ellenére így alakult a dolog – mesélt a prosztatarákja kialakulásáról a színész. – Nem vették észre, és mire észrevették, addigra már csúnya dolog volt. 

Forgács Gáboron a videóinterjú során érezni, hogy gyengébb, mint régen, és feltűnő, hogy művész többet beszél a múltról, mint a terveiről. 

Mostanában abból indulok ki, hogy volt 72 csodálatos évem. Ez a 73. egy kicsit rosszul alakult, és most beleléptem a 74-ikbe, amikor azt szeretném, hogy valahogy kiguruljak ebből a helyzetből. Ami sajnos lehetetlen, mert olyan maradandó dolgok vannak bennem és velem, melyek mindig emlékeztetni fognak arra, hogy már nem a régi életemet élem. Biztos észrevettétek, a hangom sem tökéletes, most itthonról dolgozgatok, és már csak idős bácsikat szinkronizálok. Korábban még belefért a negyvenes, őszülő halántékú amorózó is. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig feldobott vagyok és jókedvű, ez sajnos már a múlté, de már győztes vagyok, mert még élek. 

Forgács Gábor lapunknak részletesebben is beszélt arról, hogyan változott meg a hangja. 

Reményeim szerint nem visszafordíthatatlan változásról van szó – kezdi a karakteres hangú művész, majd azonnal meg is mutatja, hogy még ebben az  állapotban is mire képes a hangszálaival: megszólal a nagy nevettető, Kibédi Ervin, Alfonzó hangján és a Madagaszkár című nagy sikerű animációs film egyik karakterét is megidézi. – Megy ez még! – mondja, bár újra gyengébb a hangom. – Ez mostanában sokszor változik – teszi hozzá. – Furcsa dolog ez, hiszen még 72 évesen is rendszeresen szinkronizáltam negyvenes, ötvenes férfiakat, sokszor hallottam a rendezőmtől azt, hogy egy kicsit öregíteni kell a hangomat egy-egy karakternél. Most az a helyzet, hogy egyre többször kérnek fel arra, hogy idős embereknek kölcsönözzem a hangom. De szerencsére van reménysugár, hiszem még mindig előfordul, hogy negyvenes férfit szinkronizálok. – Például nemsokára kezdek egy sorozatot, melyben egy nálam évtizedekkel fiatalabb karakter bőrébe bújhatok.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...