Aludni sem tudtam - beszámolt koronavírus-fertőzésének tüneteiről Barta Sylvia

Mint arról a Bors elsőként beszámolt, a TV2 időjósa, Barta Sylvia is koronavírus-fertőzött lett. A tévés, aki már több mint három hete nem járt emberek közt, cikkünk megjelenése után annyi szeretettel teli, aggódó üzenetet kapott, hogy úgy döntött: Instagram-oldalán is beszámol betegségéről, illetve arról, milyen tüneteket tapasztalt, és pontosan hogyan is érzi magát most.

"Három hete egy este köhécselés és szokatlan krákogás mellett éreztem, hogy valami bujkál bennem. Még aznap éjjel belázasodtam és iszonyatos izom és ízületi fájdalmak gyötörtek ami miatt aludni sem tudtam. Másnap reggel - szabálykövető emberként azonnal jeleztem a munkahelyem felé, hogy bár én vagyok beosztva, nem tudok dolgozni! Rögtön a következő dolgom az volt, hogy jelezzem állapotomat a háziorvosomnak, akinek a tanácsára az első pillanattól kezdve önkéntes karanténba vonultam.

Lázzal, gyengeséggel, fájdalmakkal és állandó hidegrázással feküdtem napokig! Ezek után azt vettem észre magamon, hogy eltűntek a szagok és ízek, semmit sem érzek! (...) Közben egyre jobban köhögtem, égett a mellkasom és újra belázasodtam!" - osztotta meg követőivel az időjós a saját tapasztalatait, hozzátéve, hogy bizony nem csak a betegség jelentett nehézséget, hanem az is, hogy erről beszéljen a lányaival:

"Nagyon nehéz volt a két kislányomnak elmondani, hogy egy bizonytalan kimenetű, ismeretlen betegséggel küzd az anyukájuk. A bejáratnál van az összekészített kórházi csomagom, hogy ha SOS menni kell... Hálás vagyok a rám figyelő orvosoknak, hogy ebben a kiszolgáltatottságban is biztonságban érzem magam! Kövessétek a hatóságok utasításait, maradjatok otthon, hogy elkerüljétek ezt a borzalmat!"

9 mennyei zserbó karácsonyra – a klasszikustól a pohárkrémig

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors