Bódi Sylvi vallomása: „Az utolsó lélegzetemig fogom tolni”
Az egykori Playmate-modell, ma már nem sűrűn jár társasági eseményekre. Mondhatjuk úgy is, hogy egyenesen kerüli a felhajtást, ami egykor a mindennapjai része volt. Bódi Sylvi most a Borsnak mesélt életéről és nagyratörő, vagy inkább messzire mutató álmairól. Ennek, megint költözés lesz a vége…
Bódi Sylvi szenvedélye kapcsán talált rá arra a belső nyugalomra, amit ma már minden nap szeretne megtapasztalni. Be is integrálta az életébe úgy, hogy itt hagyott csapot papot, vagyis hátat fordított a nyüzsgő nagyvárosnak és vidékre költözött. Az egykori modell nagyon szereti új, választott életét, mégis azon gondolkodik, hogy idővel ismét szedi a sátorfáját. Újabb vidéki ház, vagy a távoli, ázsiai szigetvilág? Netán mindkettő? Bódi Sylvivel egy magyar sport és divatmárka, 35. születésnapi partiján beszélgettünk.
Bódi Sylvi: „Mostanra ez már elmúlt...”
„Sosem gondolkodtam komolyabb távlatokban. Számomra az a fontos, hogy ön azonos legyek. Bármit is csinálok, azt szeretem érezni, hogy ez nekem jó, ez én vagyok. Gondolok itt arra, hogy amikor a Playmate korszakom volt, vagy a nagyon aktív modellkedés volt a mindennapjaim része, akkor nagyon éltem a mindennapi fotózásokat, a jövés-menést és a rendezvényeket. Mostanra ez már elmúlt.”
Persze, ha néha kapok egy-egy olyan meghívást, amit izgalmasnak találok, még elindulok a kis mesevilágomból, de már nincs igazán kedvem pörögni
– kezdte a Borsnak Bódi Sylvi, aki már most látja magát lelki szemeivel, amint idős korában is hódol a szenvedélyének, ami az egész életét megváltoztatta sok évvel ezelőtt.
„Gyakran látok még akár hetvenen felüli embereket a hullámok hátán”
„A szívügyeim ma már minden, ami a természettel, állatokkal, gyermekekkel kapcsolatos és az életem fontos és szerves része a szörfözés is, amiből nem is hiszem, hogy valaha kinövök. Simán elképzelem, ahogy hatvanöt évesen is nyomom még a hullámokat. Ebben tényleg nincs igazán korhatár. Gyakran látok még akár hetvenen felüli embereket a hullámok hátán. Persze, már nem olyan kis deszkával mennek, mert az melós, a long boardokkal szállnak vízre, szép komótosan és mindenki el is ismeri a tudásukat és a tapasztalatukat a vízben.
Hiszen övé a hullám…
Szerintem én az utolsó lélegzetemig fogom tolni. Utoljára februárban volt lehetőségem hódolni ennek a szenvedélyemnek, Indonéziában” – mondta Sylvi, majd mesélt arról a választott életéről, amit valahol, távol a nagyvárosok zajától él a hétköznapokban.
Bódi Sylvi: „Magaddal lenni az egyik legnehezebb, de a legszebb állapot is egyben”
„Jelen pillanatban nem fejlődik gyors ütemben az a pici kis gazdaság, amit a házam körül viszek. De a jövőben szeretnék, még inkább vadregényes, mindentől távoli vidékre költözni. Valahová a hegyek közé és ott bővíteni akár a terményeket, vagy az állatállományt. Akár lovakkal is… Folyton keresek új helyeket, ahol új inspirációk érnek. Érdekes, hogy ezek az inspirációk mindig messze a civilizációtól találnak meg” – fogalmazott az egykori modell. De honnan ered a nomád életvitelhez való, olthatatlan vonzódása? „Hogy mi vonz a nomád életvitelben? Ebben érzem magam nagyon jól és ez így van gyermekkoromtól kezdve. Kertes házban nőtem fel és a nagyszüleim gazdálkodók voltak, nagy földekkel. Én pedig folyton kint rohangáltam az ültetvényeken, réteken, mezőkön. Szerettem persze Budapestet is egy ideig, hiszen gyönyörű és izgalmas, de mindig éreztem, hogy csak átmenetileg szeretnék itt élni.
Arról nem beszélve, hogy lassan huszonöt éve vagyok benne így-vagy úgy a körforgásban és az gombócból is sok
Vágytam arra a jó értelemben vett egyedüllétre, amit főleg a szörfözéstől kaptam meg. A vízen mindig utolérnek a saját gondolataim és a lelkem. Magaddal lenni az egyik legnehezebb, de a legszebb állapot is egyben” – kanyarodott vissza ismét, szörfszenvedélyéhez Bódi Sylvi. Így aztán adta magát a kérdés: Elképzelhető, hogy egyszer az indonéz szigetvilág egy eldugott kis szegletébe kell majd utaznia annak, aki személyesen szeretne találkozni vele?
„Jézusom Bódi, ezt miért kellett, vagy miért így kellett?!”
„Talán Indonézia a bolygó azon helye, ahol még el tudnám képzelni az életemet hosszabb távon. Számomra az a térség jelenti a második otthont. Ha egyszer rászánom magam, mindenképpen olyan helyet keresek, ahonnan messze van a város és nincs sok ember. Nincs bennem félelem attól, hogy túl sok minden hiányozna a modern és rohanó világból.
Van is már tapasztalatom, hiszen többször töltöttem már el hónapokat, ilyen helyen”
– magyarázta Sylvi, aki semmit sem bánt meg eddigi élete során, így sehová sem tekerné vissza szívesen az idő kerekét, hogy ott egy másik utat válasszon a korábban választott helyett. „Tettem már fel magamnak a kérdést: »Jézusom Bódi, ezt miért kellett, vagy miért így kellett?!« Mertem és tudtam is hibázni, vagy rosszul dönteni. De a következményeket is vállaltam és tanultam is belőlük. Egyébként pedig, minden lépesem kellett ahhoz, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. És most így nagyon jó...”
