Dányi Robi a Megasztár 2024-es évadának az egyik legemlékezetesebb karaktere. Ő volt az egyik legfiatalabb versenyző, akit már a válogatón megjegyzett magának a zsűri és a közönség is, miután előadta Aretha Franklin ikonikus dalát. A TV2 tehetségkutatójának versenyében a középmezőnyben végzett, a közönség pedig nem felejtette el. Robi most a Borsnak mesélt arról, mi történt vele a műsor óta.
– Az éneklést nem hagytam abba, de most nincs túl sok időm videókat megosztani róla, mert az érettségire készülök – kezdett bele a fiatal tehetség.
– Májusban érettségizek, turisztikai technikusként végzek. A Megasztár-házban, a felkészülés alatt is tanultam, hogy ne maradjak le a suliban. A tanáraim és az osztálytársaim nagyon segítőkészek velem – mesélte Robi, aki a végzettségével például idegenvezetőnek is mehetne, ám ő az énekesi karrierre szeretne koncentrálni.
– Szeretném fejleszteni magam, az énektanáromtól kapott gyakorlatokat szorgalmasan végzem. Nagy vágyam, hogy idén megjelenjen az első saját dalom. Írok számokat itthon, és a popsztár formára is elkezdtem rágyúrni – fogalmazott nevetve, majd jókedvűen hozzátette: – Amikor visszanéztem magam a képernyőn, nem voltam teljesen elégedett. Oké, hogy a kamera kövérít, de tényleg azt érzem magamon, hogy ideje életmódot váltani. Számolom a kalóriákat, és igyekszem, hogy meglegyen a napi tízezer lépés – sorolta. – Korábban egyszer már sikerült húsz kilót fogynom, aztán a szülinapomon csalónapot tartottam, amiből csaló év lett, és vissza is jöttek a kilók. De motivál, hogy egyszer már meg tudtam csinálni, úgyhogy most is bízom benne, hogy nyárra meglesz a „beach body” – mosolygott Dányi Robi.
A fiatal tehetség a műsorban némileg a „jófiú” kategóriába került, amiből most szeretne kitörni.
– Szeretnék kitörni a „kisfiú” szerepből, az már nem én vagyok. Egy ekkora műsortól mint a Megasztár, megszeppentem, és sokszor zavarban voltam, és még mindig van mit dolgoznom az önbizalmamon, de célom megmutatni, hogy ennél vagányabb vagyok, és sokféle stílusban szeretném megmutatni még magam! – tökélte el az énekesjelölt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.