Kincsvadászok: Kórházi kezelésre gyűjt az egyik eladó

Kincsvadászok
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 13. 20:40
Adni mindig jó – ezzel mind egyetértünk. Segíteni pedig mindig szép, ezért is döntött úgy Kárpáti Denise színésznő, hogy a Kincsvadászokban eladott családi ereklyével veje balesetének rehabilitációját támogatja.

Megható pillanatokból sem volt hiány a mai Kincsvadászokban. Az adás elején feltűnt Kárpáti Denise színésznő, aki egy százéves hintaszékkel állt a licitálók elé. Mielőtt bement, elmondta, kétszázezer forintért szeretne megválni a családi ereklyétől, azonban, ami azután történt, arra ő sem számított.

Kincsvadászok Kárpáti Denise
Kárpáti Denise egy nagyon is nemes céllal érkezett a Kincsvadászok műsorába (Fotó: TV2)

A licitálók azonnal szívükbe zárták a széket, ráadásul még a színésznőt is felismerték, így némi kötődés is kialakult köztük. 

Végül a hatalmas licitháborút követően a 200 ezer forintos álomár többszöröséért, 470 ezer forintért talált gazdára a hintaszék, és Molnár Viktoré volt az utolsó szó.

A Kincsvadászok 2. évada a humor mellett a szép és megható pillanatokban is bővelkedik

A történet azonban itt még nem áll meg, ugyanis egy ekkora összegnél mindig megkérdezik a szereplők, hogy mi a célja a tárgyért kapott pénzzel az illetőnek. 

Kincsvadászok
Kárpáti Denise egy igen ritka tárgyat, egy közel százéves hintaszéket hozott, amin még a kárpit is eredeti (Fotó: TV2)

Ezért Denise felé is feltették azt a kérdést, hogy mire tervezi költeni a közel félmillió forintot, és ami ezután történt, egyből eltörte a mécsest minden nézőnél. A színésznő ugyanis elmesélte, hogy a veje tavaly egy súlyos balesetet szenvedett és az elképesztően drága rehabilitálására szeretné fordítani a pénzt, ami egy igen nemes cél, így biztos lehet mindenki, hogy megfelelő helyre megy majd a hintaszékért kapott összeg.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.