Azonnal távozniuk kell: súlyos veszélybe kerültek Ördög Nóra gyerekei

Ördög Nóra
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 06. 20:30
Ez nem gyerekjáték!

Tavasszal még az egész ország azért volt lázban, mert a sztárok kiutaztak Ázsiába, hogy megmérettessék magukat. A TV2 sikerműsora, az Ázsia Expressz ugyanis minden évben elnyeri a nézők szeretetét, éppen ezért adott volt, hogy idén ősszel is új évaddal rukkoljon elő a csatorna. Olyan nagy nevek versenyeznek meg az idei évben, mint Krausz Gábor és Mikes Anna, Stohl András és Tilla, a műsorvezető idén is - mint mindig - Ördög Nóra volt. 

Ez az évad is izgalmakkal teli

A műsort tavasszal forgatták, és már akkor láthattunk pici részleteket a nagy utazásból. Nóri családja ugyanis idén is vele utazott, így tehát a Nánási családnak nem csupán munka volt ez az út, de nyaralás és kaland is. A tavalyi évhez hasonlóan Nóri idén is egyperceseket töltött fel tavasszal az útról, most pedig, hogy a műsor már fut, végre megjelent a Nánázsia. Ennek legutóbbi részében azonban megdöbbentő dolog derült ki. 

Most már elárulom nektek, gyerkőcök, hogy ma, a hotelben, ahonnan eljöttünk, anya írt egy SMS-t, mielőtt elindultunk, hogy ahogy pakolunk, nézzek körbe, mert reggel találtak skorpiót a mellettünk lévő szobában

- osztotta meg a rémhírt a gyerekekkel Nánási Pál. 

A családapa elmondta, hogy ha nem keltek volna ki időben az ágyból, akkor bizony elmondta volna nekik, mivel azonban ügyesen és időben ébredtek, ezért nem kellett megrémítenie ezzel őket a helyszínen.

Amíg egyébként anya dolgozott, addig Pál és a gyerekek strandra mentek. Mici arról panaszkodott, hogy a kavics szúrja a talpát, és amikor már elindultak volna fürödni a tengerbe, rájuk szóltak, hogy nem szabad, mert veszélyes.

Ez tehát azt jelenti, hogy rövid időn belül kétszer is veszélybe kerültek a gyerekek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.