Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről

Natasha

Létrehozva: 2024.04.17.

Bár a népszerű rapper szíve jelenleg nem foglalt, Lénárt Évi jósnő szerint nem lesz sokáig szingli. T. Danny azonban nem örült ennek a jóslatnak annyira.

T. Danny tudatosan óvja a magánéletét a nyilvánosság elől, ezt bizonyítja az is, hogy a szakítása Kecskés Enikővel is csak hónapokkal később derült ki. A sármos zenész persze tett pár utalást arra, hogy valami nem stimmelhet köztük, hiszen a legújabb dalainak a szövege mind erre utalt, ám Hajdú Péter műsorában hivatalossá is tette, hogy ismét szingli. Lénárt Évi jósnő szerint azonban ez nem lesz már sokáig így, kártyái ugyanis azt mutatják, hogy szeptember környékén rátalálhat a szerelem Danira. De vajon mit szól ehhez ő?

T. Danny - ZSÁKBAMACSKA Tv2 sajtótájékoztató
T. Danny elárulta, mit szól Lénárt Évi jóslatához (Fotó: Szabolcs László)

T. Danny nem hisz a jóslatokban?

Lénárt Évi sztárjósnő még februárban volt a szerkesztőségünk vendége, ahol elárulta, mit tartogat a jövő T. Danny számára. Akkor úgy fogalmazott, hogy a Zsákbamacska új műsorvezetőjének az életében hamarosan változás fog történni, és nem is akármilyen...

Mindenképpen változás lesz Dani életében, jó értelemben

— mondta korábban Évi, aki azt is elárulta, hogy szeptemberre már akár új barátnője is lehet a sármos énekesnek. És akár még a rajongóknak is lehet esélyük...

— Ez a szomorkodás átmeneti állapot nála, ezen a gyászidőszakon mindannyian átesünk egy szakítás után. De vissza fog térni a csajozós T. Danny, megnyugodhatnak a rajongók! Sőt, őszre már meg is lesz az új barátnő! — tette hozzá a parapszichológus, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogy mit gondol erről az érintett személy...

ZSÁKBAMACSKA Tv2 sajtótájékoztató
T. Danny nem hisz a jóslatokban... (Fotó: Szabolcs László)

Én a jóslatokban nem hiszek! Szerintem nem egy jósnő fogja megmondani, hogy én mikor leszek szerelmes. Én csak élem az életemet...

— kezdte Dani, aki egyáltalán nem rejtette véka alá, hogy ő bizony nem hisz az ilyen jellegű spirituális dolgokban. Mint mondja, ő csak szeretné élni az életét, és pontosan ilyen emberekkel próbálja körbevenni magát is...

— Igyekszem önmagam lenni, és maradni is. Tudatosan ilyen emberekkel is veszem körbe magamat, akik tudják élvezni az életet, és a jó dolgokat ragadják ki belőle. Visszatérve pedig a jóslatra... Nem gondolom, hogy be lehet kategorizálni, vagy éppen korlátozni engem szeptemberig tette hozzá a Zsákbamacska újdonsült műsorvezetője, akit április 27-től Szente Vajk és Kárpáti Rebeka oldalán láthatnak majd a TV2 nézői!

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek