A Next Top Model Hungary versenyzőinek nemcsak a feladatok kihívásaival és zsűri kritikájával kell megküzdeniük: egymás között is bőven vannak súrlódások. A versenyben lévő lányok a családjuktól, telefonjuktól elszakítva, egy villában összezárva töltik a forgatás heteit. Ez önmagában is embert próbáló szituáció, a lányok pedig egytől egyig erős, megosztó személyiségek, ami bőven okoz konfliktust. De vajon megjátszott cicaharcról van szó? A műsor egyik nagy esélyese, Mészáros Lili lerántotta erről a leplet.
A TV2 tehetségkutató realityjében cicaharcból nincs hiány a műsorban eddig nagyon jól szereplő Mészáros Lili pedig most elárulta: ez nincs megjátszva!
„A műsorban látott viták nincsenek felnagyítva, valóban ez történik, ha ilyen erős személyiségek kerülnek össze. A forgatás előtt is volt már részem hasonló szituációban. Isztambulban voltam egy modellmunkán nyolc másik lánnyal a világ különböző tájairól. Egy hónapig teljesen jól kijöttünk, aztán jött egy brazil lány, olyan megosztó egyéniséggel, hogy az teljesen felbolygatta az állóvizet. Az ő egyetlen személye miatt a többi lány között harcok robbantak ki, mind személyesen, mind telefonon keresztül ment a veszekedés” – idézte fel Lili.
„Megtapasztaltam mindkét oldalt. Megfelelő emberekkel, megfelelő hozzáállással működhet az együttélés, de sokszor elég egyetlen lány is, hogy borítson mindent. A Next Top Model Hungaryben pedig a legtöbb lánynak nagyon erős a személyisége, nem csodálom, hogy ilyen ellentétek alakultak ki. Ez már az első két adásban is kiütközött. És még csak most jön a feketeleves!” – árulta el nevetve Lili.
A műsor eddigi adásit látva Mészáros Lili nem tartozik a konfliktust keresők közé, könnyen barátkozik, s a műsoron kívül is vannak barátnői. Évek óta modellkedik, külföldön is volt, s a közeljövőben szeretne hosszabb távon is más országban szerencsét próbálni a szakmában. Elárulta, mindezzel összeegyeztethető a párkapcsolat is:
Szerencsére hat éve van egy boldog párkapcsolatom. A barátom abszolút támogat mindenben, a modellkarrierem kezdetén is, a külföldi utamon is, és a műsor kapcsán is mellettem állt. Most egy próbatétel előtt állunk, hiszen a műsor miatt jobban reflektorfénybe kerülök, de nem aggódom, eddig is mindenben támogattuk egymást és meg tudtuk beszélni a dolgokat, így nem hiszem, hogy ez problémát okoz majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.