Vita

„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó

KL

Létrehozva: 2024.03.01.

Ezt nem tette zsebre a műsorvezető. Parázs hangulat alakult ki a stúdióban.

Már csak néhány napot kell várniuk a nézőknek és folytatódik a TV2 népszerű zenés műsora, a Mutasd a hangod!. A produkciónak ezúttal Kovácsovics Fruzsina lesz a vendégeszereplője.

Istenes László nem tette zsebre azt amit Kovácsovics Fruzsinától kapott Fotó: Mokka

Ennek kapcsán pedig ma reggel az énekesnőt behívták a TV2 reggeli műsorába a Mokkába, ahol többek között Istenes László is kérdezte őt. A beszélgetés elején a műsorvezető nekilátott Kovácsovics Fruzsi cukkolásának. Az énekesnő be sem fejezhette azt a gondolatmenetét, hogy miért örül a zenés műsoros megkeresésnek, Istenes László helyette fejezte be a mondatát:

…hát, gondolom, a bevétel miatt.

Azonban a csipkelődésnek itt még nem volt vége, a műsorvezető megjegyzésére így reagált Kovácsovics Fruzsi:

− Kevés műsort nézek, az az igazság, a Mokkát soha, főleg hogyha benne vagy… - mondta az énekesnő, majd megjegyezte, hogyha meglátja a beharangozóját, akkor biztos nem!

Istenes László és Kovácsovics Fruzsi a beszélgetés alatt végig ugratták egymást. Később azonban sikerült komolyra fordítani a szót. Ekkora az énekesnő elárulta a Mutasd a hangod! az a műsor, amit mindig végignéz a kanapéján ülve, ezért is örült, hogy élőben szerepelhetett benne. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27399_resized.jpg?avcount=1713984912
origo.hu

Rendkívüli: ezt lépi a kormány a háborús üzemanyagárak miatt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27400_resized.jpg?avcount=1713984912
origo.hu

Hatalmas öröm érte a súlyos beteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17159956_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt a vége? Fel akarja adni a versenyt a Next Top Model Hungary nagy esélyese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158224_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mutatjuk, kik Gyurcsány emberei a városházán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17156848_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt hibátlanul kitöltöd, az emberek 1 százalékához tartozol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158568_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan üzenet Németországból: „Hálásak lehetünk Magyarországnak!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27393_resized.jpg?avcount=1713984912
origo.hu

Több idős nő is felébredt a halottasházban - horrorfilmbe illő események játszódtak le

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17157608_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Bezárja az összes önkiszolgáló kasszáját, visszahozza a hagyományos pénztárakat ez a bolt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17151614_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ábel Anita: „Roberto azért szeret, amilyen ember vagyok”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17160161_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Valami készül? Károly burkoltan üzent a rákbeteg Katalinnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17156374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Azt hittem, másnapos vagyok” – Viszketés jelezte, hogy rákos lett a fiatal férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gBh490zB36efX5SC4-FLP_GjbHj6nTFWcBP9yCsbnpU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRjNTJkMzFmNWUxNjQyNTk5NWQ3ZjJjYjExNWJjNTc5.jpg
Kiakadás

Koholák Alexa kiakadt: intim képekkel ostromolják a férfiak a szakítása után

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/n9XenTjt0iIAButK3nyiJgRYZA-mGnGzl45IjTJrCo8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1YzY1YjhmYmUyZTQ1NWRhYjA0MTZjODJhYmMxYTUy.jpg
KÜZDELEM

Itt a vége? Fel akarja adni a versenyt a Next Top Model Hungary nagy esélyese