Vita

„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó

KL

Létrehozva: 2024.03.01.

Ezt nem tette zsebre a műsorvezető. Parázs hangulat alakult ki a stúdióban.

Már csak néhány napot kell várniuk a nézőknek és folytatódik a TV2 népszerű zenés műsora, a Mutasd a hangod!. A produkciónak ezúttal Kovácsovics Fruzsina lesz a vendégeszereplője.

Istenes László nem tette zsebre azt amit Kovácsovics Fruzsinától kapott Fotó: Mokka

Ennek kapcsán pedig ma reggel az énekesnőt behívták a TV2 reggeli műsorába a Mokkába, ahol többek között Istenes László is kérdezte őt. A beszélgetés elején a műsorvezető nekilátott Kovácsovics Fruzsi cukkolásának. Az énekesnő be sem fejezhette azt a gondolatmenetét, hogy miért örül a zenés műsoros megkeresésnek, Istenes László helyette fejezte be a mondatát:

…hát, gondolom, a bevétel miatt.

Azonban a csipkelődésnek itt még nem volt vége, a műsorvezető megjegyzésére így reagált Kovácsovics Fruzsi:

− Kevés műsort nézek, az az igazság, a Mokkát soha, főleg hogyha benne vagy… - mondta az énekesnő, majd megjegyezte, hogyha meglátja a beharangozóját, akkor biztos nem!

Istenes László és Kovácsovics Fruzsi a beszélgetés alatt végig ugratták egymást. Később azonban sikerült komolyra fordítani a szót. Ekkora az énekesnő elárulta a Mutasd a hangod! az a műsor, amit mindig végignéz a kanapéján ülve, ezért is örült, hogy élőben szerepelhetett benne. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136555_auto_resized.jpg
origo.hu

Totális összeomlás a BL-ben: saját magát végezte ki a Barcelona

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27132_resized.jpg?avcount=1713336312
origo.hu

Ukrajna beismerte: elkerülhetetlen a totális összeomlás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135694_auto_resized.jpg
vg.hu

Szintet lép a Mol olajtermelése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135678_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122832_auto_resized.jpg
vg.hu

Vége a határtalan barátságnak? Nem dolgozzák fel az orosz fizetéseket a kínai bankok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27133_resized.jpg?avcount=1713336312
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megbolondult az időjárás: mutatjuk, hogy mire számíts a hét második felében

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/0CD5MFTNTnOJ_eXrPOktLIcjM7t8gFx5SDXZYwGnmxo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlZWE1ODRhNTYwMTRiMDNiYmM2NTI5ODYyM2NjNmFl.jpg
Magyarázkodás

Eljegyezték Tápai Szabinát? Hatalmas gyűrűt villantott a sztármami – fotó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/VBsYRkUcG2hvfFHiI9bQ5--9HAak4c0vv05BRTYekvQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3YmQ5YzZjNzQzYzRkOWVhZWRmOWE3MTZjOTk4ZDlj.jpg
Romantika

Titokzatos hódoló ostromolja Medveczky Ilonát