Minden év március nyolcadikán virágot vesz Hajdú Péter a közeli hölgy hozzátartozóinak, de a távolabbi ismerőseiről sem feledkezik meg. Lánya, Noémi nemrég töltötte be a 15 évét, aki szerencsére a tinédzserkorában is nagyon jó viszonyt ápol az édesapjával. Péter különösen büszke rá, hiszen szorgalmasan tanul, és már most határozott tervei vannak a tovább tanulással kapcsolatban.
A lányomnak, Noncsinak tulipánt vettem, a menyasszonyomnak, Esztinek gyönyörű vörös rózsát, édesanyámnak pedig a sárga rózsa a kedvence, így azt adtam neki. A távolabbi ismerőseimet pedig felhívom, vagy valamilyen platformon üzenetet küldök nekik
— mesélte a FrizbiTV YouTube-csatorna házigazdája.
Péter tinédzser korában is szeretett a lányoknak virággal kedveskedni, ám az egyik évben olyasmi történt, amire egyáltalán nem számított.
Igazgatói figyelmeztetőt kaptam méghozzá azért, mert az egyik barátommal a szünetben kimentünk egy virágoshoz, hogy a lány osztálytársainknak kedveskedjünk.
— Mivel sok virágot vettünk, és a virágosoknál ezen a napon nagy a forgalom, kicsit várakoznunk kellett, emiatt pedig elkéstünk az óráról, de maximum tíz perccel.
Amikor igyekeztünk vissza az osztályterembe, egy halom virággal a kezünkben, pont szembe jött az igazgató, aki teljesen kiakadt a késés miatt. Hiába volt a gesztus, figyelmeztetőt adott mindkettőnknek. Számomra ez egy traumatikus élmény volt, hiszen mi tényleg csak jót akartunk
— mesélte a műsorvezető, majd nevetve hozzátette: — Férfi volt, tehát lehet az volt a baja, hogy neki nem hoztunk virágot!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.