Nem mindenki hisz a parapszichológiában, a szellemek létezésében, de az elvitathatatlan, hogy az emberek nagy többsége találkozott már olyan jelenséggel, amire nem talál ésszerű magyarázatot. Ilyen téma az is, hogy Berki Krisztián szelleme visszajár, amit több, egymástól független személy is meggyőződéssel állít. Találkozott már vele Kiss Kató léleklátó és Lénárt Évi parapszichológus is, aki a Bors szerkesztőségében vendégeskedve is "magával hozta" a celeb energiáit.
Lénárt Évi a szerkesztőségünkbe látogatva magával hozta Krisztián szellemét is. Amikor azt kérdeztük tőle a stúdióban ülve, hogy most is vele van-e, Évi azt válaszolta, hogy:
Igen, itt áll mögöttem.
A következő kérdésünk természetesen az volt, hogy mi járatban van ott, miért tér vissza újra és újra?
− Krisztián azt akarja üzenni, hogy nagyon szereti a gyermekeit - válaszolta erre Évi
Számára a gyerekei a legfontosabbak, azért is akar leszületni. Mindenképpen Berki Mazsiékhoz születne, mert a kislányával, Emmával kevesebb időt töltött együtt. Nagyon fontos számára, hogy a gyermek közelében legyen, nem tud tőle elszakadni.
A mágus elmondása szerint Berki Krisztiánnak kész terve van, vagy a kis Emma féltestvére, vagy unokatestvére lenne. A lényeg, hogy közel lehessen a kislányhoz.
Olyan kevés idő adatott neki és Emmának az életben, hogy ezt mindenképpen szeretné megsokszorozni Berki Krisztián.
A parapszichológussal folytatott teljes beszélgetésünket itt tudják megnézni:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.