Kétség sem fér ahhoz, hogy Berki Mazsi az utóbbi időben teljesen megváltozott: rendszeresen edz, bevállalt néhány szépészeti beavatkozást, és most még a haja is kapott egy kis frissítést. Utóbbi változást azonban már nem fogadták olyan szívélyesen a rajongók, a legtöbbeknél teljesen kiverte a biztosítékot. Már csak az a kérdés, hogy miért...
Nos, azért, mert Mazsi hosszabbított tincsei túlságosan is szembetűnőek, azaz a kelleténél jobban látszik, hogy nem a saját hajkoronájával ékeskedik a sztáranyuka. Ezt nem csak a rajongók, de több fodrász is kiszúrta, véleményüknek pedig hangot is adtak. Számtalan komment érkezett Mazsi fotójához, melyben arra kérik, keressen egy olyan szakembert, aki rendesen felteszi a póthajat neki, mert ez "nem szép munka".
– Fodrász és hajhosszabbítóként mondom, hogy sajnos ez nem szép munka és nem is áll jól. Vágasd le mellig, sokkal szebb lesz, és tetess fel többet, mert nagyon látszik, hogy nem a tiéd! Nem rosszindulatból írom! – írta valaki, aki ki is emelte, hogy véletlenül sem a rosszindulat vezérelte, csupán segíteni szeretne a sztáranyukának. Egy másik hozzászóló azonban már keményebben fogalmazott.
– Botrányos az a technika, akkora gumók látszódnak ki a hajából… Egy igényes hajhosszabbító arra is figyel, ha fel van fogva, tűzve a haj, ne látszódjon ki az összes bogyó, ami még bumszli is… Szerintem keress mást, aki nem ezzel az ócska módszerrel dolgozik arany áron… – fogalmazott, majd egy fodrász konkrét ajánlattal kereste meg Mazsit.
Kedves Mazsi! Én is fodrászként dolgozom, és ha szeretnéd, szívesen felrakom neked a póthajat igényesen. Keress nyugodtan, még pénzt sem fogok kérni ezért
– üzente, ám egyelőre még nem érkezett Mazsitól válasz.
A fotót viszont ITT tudod megtekinteni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.