Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

Létrehozva: 2023.12.02.

Módosítva: 2023.12.02.

Talán a legnehezebb kihívás után ért véget a Dancing with the Stars versenye.

Minden korábbinál nagyobb feladat várt a Dancing with the Stars három finalista párosára, T. Danny és Lissák Laura, Marics Peti és Stana Alexandra valamint Krausz Gábor és Mikes Anna ugyanis három-három táncot kellett, hogy előadjon: egy új produkciót, egy régebbit, amit a zsűri választott nekik, valamint a legelső táncukat. De természetesen a tét is jóval magasabb volt, hiszen mégiscsak ebben az adásban derült ki, ki lesz a táncparkett királya és királynője. Míg az előző három évadot – sztár oldalról – három lány, Gelencsér Tímea, Tóth Andi és Csobot Adél nyerte meg (akik nem mellesleg egy külön produkcióval tértek vissza a döntőbe), most három fiú versengett. 

Dancing with the Stars döntő
A három döntős páros: T. Danny és Lissák Laura, Marics Peti és Stana Alexandra valamint Krausz Gábor és Mikes Anna  Fotó: Bors

Ezúttal a párosok kizárólag a közönség kezében voltak: a zsűri az utolsó alkalommal már nem pontozott, csupán értéket. A nézők minden körben újra szavazhattak, a műsor közben pedig Stohl András számos alkalommal megmutatta (természetesen arcok és nevek nélkül, csupán fantomképekkel) az állást. Ebből kiderült: a második és a harmadik helyen álló pár végig fej fej mellett állt.

Két páros jutott tovább a szuperdöntőbe

A közönség szavazatait először a háromszor három versenyprodukció után hozták nyilvánosságra. Ekkor egy párosnak (T. Danny-nek és Lissák Laurának) véget ért a verseny, ketten (Marics Peti és Stana Alexandra valamint Krausz Gábor és Mikes Anna) pedig bejutottak a szuperdöntőbe, ahol ugyan újabb tánc már nem várt rájuk, csak a nézőkre újabb kör szavazás.  

Versenyzőtásai hatalmas öleléssel búcsúztak a harmadik helyezett T.Danny-Lissák Laura párostól  Fotó: Bors

A közönség döntése ételmében végül a Dancing with the Stars negyedik évadát Krausz Gábor és Mikes Anna nyerte meg, azaz ők lettek a táncparkett királya és királynője.

 

Mikes Anna és Krausz Gábor emelhette a magasba végül a Dancing with the Stars trófeáját
https://cdn.borsonline.hu/2023/12/WH8sxyy7OWEnqINFXqlJbrLe0o0Hxfo3vxo1jB-j4Uk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiMThmOTdmM2EwODRhYjY5NDllZGM3NGY5OGNiZmEx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Leleplező fotó: sármos férfi táncoltatta meg Tóth Verát

Nem akármilyen jelenet előzte meg a Dancing with the Stars fináléját.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17016708_auto_resized.png
origo.hu

A gyerekek egyik kedvenc édessége egyszerre gyógyszer és méreg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25631_resized.jpg?avcount=1709635513
origo.hu

Új pénzeket vezetnek be Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17008049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17018416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Égjetek a pokolban, orkok!” – így dobta le az ukrán légierő a francia légibombát (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17016943_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezt a három csillagjegyet még húsvét előtt nagy szerencse éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17017986_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így kergetik az orosz vadászgépeket a NATO repülői + videók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25633_resized.jpg?avcount=1709635513
origo.hu

Putyin egy nagyobb háborúban veti be a rettegett csúcs fegyvert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25634_resized.jpg?avcount=1709635513
lapcentrum.hu

Fizessen elő most hatalmas kedvezménnyel a Mandinerre és wellness-utalványt is nyerhet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709635513
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1709635513
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709635513
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/QdzwMXYnI49sxzCUGT6IZdq5fR9_T0k-4MncovQj3Qo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzViZDUxM2U3ZDg1YjRhNzFiOWZjYTViNDVkNjUyOWVh.jpg
Körülmények

Kínos: Vajna Timi 2,5 milliárdos villája penészedni kezdett

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/2iJdeUQ2qE3TvP9qJwIrDUsXxunGPb7qN9qjwa1417E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YwNWJlYzRmMTAwZjQwNjNhOTg4ZTg1ODYyYzg1YWNk.jpg
Kapcsolat

Elszólta magát Mikes Anna Krausz Gáborról: "Együtt élünk"