Döbbenetes és szomorú látni, hogy egy egykoron jól működő, szerető közegben élő család hogy hullik darabokra... Sajnos ez történik Opitz Barbi famíliájával, a szülei mára annyira elfáradtak a folyamatos harcban, hogy úgy tűnik, feloldhatatlan ellentét kezd feszülni köztük. Barbi édesapja például azt meséli az ismerőseiknek, hogy külföldön akar új életet kezdeni.
Az énekesnő körül 2022 decemberében kezdett forrósodni a levegő, amikor egy veszekedés után – amit a kedvesével, Serleg Alberttel folytatott –, eltűnt. Barbit az édesanyja kezdte keresni a közösségi médiában, sőt a rendőrségre is elszaladt, mert attól félt, hogy valami komolyabb baja eshetett a gyermekének. A keresés szerencsére sikeres volt, a hivatásos szervek előkerítették Barbit, aki mindvégig tagadta, hogy Albertnek köze lenne az eltűnéséhez. A hatóságok mégis nyomozni kezdtek, hiszen arról szóltak a hírek, hogy Albert bezárta a lányt egy házba és onnan nem engedte ki, a fiatal fiút garázdaság gyanújával hallgatták ki. Az Opitz szülők már ekkor megpróbáltak nyomást gyakorolni a gyermekükre, hogy hagyja faképnél párját, de a lány hajthatatlan volt, nem akart szakítani.
Az eltűnéses történet Barbiék életében csak a kezdet volt, ami ezek után következett, arra nem túlzás azt mondani, hogy elszabadult a pokol. A balhék sorozata azzal kezdődött, hogy az énekesnő apja, Tamás, a TikTokon közölt dühöngő, őrjöngő videókat, melyekben sokszor életveszélyesen megfenyegette Albertet. Az elkeseredett édesapának nem volt más eszköze, hiszen a lányával folytatott minden nyugodt hangú beszélgetése kudarcba fulladt. Barbi hajthatatlan volt (és az a mai napig is), nem hagyja el a fiút. Az ügybe az énekesnő aggódó édesanyja is beszállt, ő is szép szóval igyekezett meggyőzni a gyermekét, de amikor érezte, hogy nem ér célt, stílust váltott. Ezzel azonban nagy bajba sodorta magát.
A családi balhék csúcspontja akkor jött el, amikor az énekesnő édesanyja – egyelőre nem tudni milyen elgondolásból – egy konyhai késsel a táskájában ment a lányához látogatóba. A lakásban azonban meglepetésére ott volt Albert is, akivel azonnal szóváltásba keveredtek. A kés végül szerencsére nem került elő. Az ügybe természetesen bekapcsolódott a rendőrség is, Barbi feljelentést tett a saját anyja ellen, akit zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
A közel egy éven át tartó háborúskodás minden szereplőt kikészített idegileg. Barbi nem tud dalokat írni és alkotni, mert a kreativitását felemésztette az elmúlt időszak, a szülők házassága pedig a szakadék szélére sodródott. Hogy menthető még vagy sem, azt jelenleg a felek sem tudhatják. A Bors megbízható, a családhoz közelálló forrása szerint az apa és az anya nehezen kommunikál egymással, egyre gyakrabban hangzik el, hogy külön utakon kellene folytatniuk. A baj olyan nagy, hogy állítólag az édesapa már elkezdte szervezni, hogy külföldön kezd új életet, maga mögött hagy itt csapot-papot.
A szülők nincsenek jól, az egyik veszekedésnél Barbi apja azt mondta az anyjának, hogy a nő nyugodtan élje az életét, menjen amerre akar, mert Tamás is menni készül
– mondta lapunknak a névtelenséget kérő barát.
Állítólag Olaszországban tervez új életet kezdeni. Itthon már nincs maradása. Az Opitz család sajnos úgy fest, darabokra esik szét...
– mondta az informátor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.