Hónapokon át tartó kemény küzdelem árán sem tudta megmenteni a házasságát Király Viktor és Virág Anita. Az egykori álompár sokáig titkolta, hogy a kapcsolatuk válságba került, azonban a szemfülesebb rajongóknak már az év elején feltűnt, hogy valami nincs rendben köztük. Először a közös képek tűntek el, majd már csak annak lehettünk szemtanúi, hogy a szépséges műsorvezető boldogan utazgat a világban a kisfiával és a családjával, miközben az énekes a munkájába temetkezik. Nem vitás, ez egy nagyon nehéz időszak lehetett mindkettejük számára, hiszen közel öt év és egy közös gyermek után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják…
A miértek egyelőre titkosak. Csupán találgatások vannak arról, hogy mikor romolhatott meg Viktorék kapcsolata. Egyesek ezt az Ázsia Expressz harmadik évadának a forgatására tippelnek, ugyanis Anita akkor hetekre egyedül maradt, míg férje a műsorban bizonyította a rátermettségét testvére, Király Linda oldalán. Úgy vélik, talán a távolság rávilágított valamire, hiszen soha nem töltöttek ennyi időt külön egymástól, mások viszont azt sejtik, hogy egy harmadik fél kavarhatott bele az álomszerűnek tűnő házasságba…
Bár a válásukat hivatalosan még nem mondták ki, a rajongóknak feltűnt egy érdekesség Anita közösségi oldalán. Már a nyaralások alkalmával is pedzegették, hogy a műsorvezető talán nem egyedül utazgat a világban, de leginkább a ciprusi kiruccanását követően volt ez a téma. Horváth Éva ugyanis egy meglepő kommentet hagyott Anita egyik fotója alatt, ami nem sokkal később el is tűnt: „Én a fotósra is kíváncsi lennék, nagyon menő. Anya persze bomba.” Nos, feltehetően nem Viktor és Anita alig három éves kisfia lőtt profi fotót az anyukáról, ahogy a minap sem a színházban…
A műsorvezető természetesen megosztotta a rajongóival, hogy a péntek estét egy színházi előadás megtekintésével töltötte, amit páholyból nézett végig egy pezsgős pohárral a kezében. Valószínűleg nem egyedül volt, annak ellenére sem, hogy a kép címének az „Énidőt” adta, illetve mellékelt egy szívecskét is hozzá. Persze lehet, hogy valamelyik családtagja vagy barátja kísérte el a szépséges hírességét, azonban furcsa, hogy senkit sem jelölt meg a fotón…
Ki tudja, talán hamarosan fény derülhet a titokzatos kísérő kilétére, és arra is, hogy Anita szíve valóban foglalt-e, mióta Viktorral lezárták a kapcsolatukat.
A képet pedig ITT tudod megnézni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.