TURNÉ

Tóth Gabi varázslatos napokon van túl, ez történt vele út közben – Videó

Buster

Létrehozva: 2023.07.13.

Módosítva: 2023.07.13.

Az énekesnő idén is visszatért Erdélybe, ahol egy négy várost érintő koncertturnéval ajándékozta meg a határon túli magyar közönséget. Gabi „SzívbeEmelő" élményekkel gazdagodva tért haza…

Tóth Gabi pontosan tudta, hogy szinte feldolgozhatatlan lesz számára az a szeretethullám, ami „Erdélyországban” vár rá, hiszen egy éve a Szeretni jöttem turné alatt már megtapasztalta, micsoda összetartó ereje van a zenének ott, ahol milliónyi határon túli magyar ember szíve dobban egyszerre a zene ritmusára és ahol elmosódnak a határok.

Tóth Gabit hatalmas bulit csinált az első állomáson (Fotó: Ati Boldog)

Tóth Gabi az utazás alatt folyamatosan beszámolt követőinek mindarról, amit látott, érzett, ízlelt…

„Hónapok óta izgatottan készülök és számolom vissza a napokat, hiszen tudjátok milyen fontos a szívemnek 

Erdélyország, és mindaz a tiszta, őszinte szeretet amivel ott vártok minket SzívbeEmelőlesz”

– írta az utazás előtti pillanatokban Gabi, aki Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen adott koncertet.

Kézdivásárhely

Gabi az első állomás után el sem akarta hinni, mennyien kíváncsiak rá. „Micsoda este volt, még most is alig hiszem olyan tömeg volt Kézdivásárhely Fő terén. A szomszédos utcákat is megtöltötték az erdélyi rajongóink. 

Nincsenek szavak, a dalok «beszéltek». Együtt énekelt velem tízezer ember a szeretet nyelvén.

 A fricskás fiúk fergeteges táncukkal varázsolták el a közönséget. Azt hiszem egy csoda, ami tegnap este történt. A lelkünk megtelt hálával azzal az őszinte szeretettel, amit tőletek kaptunk! Köszönjük, Kézdivásárhely!” – fogalmazta meg érzéseit az énekesnő.

Hihetetlen tömeg várta Tóth Gabit (Fotó: Boldog Ati)

Székelyudvarhely

Másnap Gabi megtapasztalhatta azt a semmivel össze nem hasonlítható együvé tartozás élményét, amit csak azok ismernek, akikben határon túliként dobog a magyar szív. „Székelyföld, a csodák világa. A lélekemelő koncert, a székely emberek megalkuvást nem ismerő hazaszeretete, nemzettudata és a ragaszkodásuk a szülőföldhöz mindannyiunk számára követendő példa. Székelyudvarhelyen az ember kicsit visszarepül az időben és fohászkodik azért, hogy «Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk». Itt érezzük a múlt szavát, örökségét és a jövő reménységét. A Medve-tónál sétálva megannyi gondolat, emlék jutott eszembe. Talán a legfontosabb, hogy lehet szeretet nélkül élni, de nem érdemes. Szívből örülök, hogy itt lehetek!” – írta a második koncert után Tóth Gabi

Tóth Gabi és a Fricska Erdélyben (Fotó: Boldog Ati)

Gyergyószentmiklós

Az énekesnő néhány napos pihenő után a gyergyói közönség elé lépett. Az időjárás ugyan nem volt kegyes sem hozzájuk, sem a közönséghez, de az ott élő magyarok példát mutattak kitartásból, ami átragadt a zenekarra és a táncosokra is.

 „Bár az időjárás nem kedvezett igazán a szabadtéri programoknak, a gyergyói közönséget az eső sem tartotta vissza attól, hogy együtt énekelje velem a legújabb dalomat is. Elképesztő élmény volt, ahogy több ezer torokból szólt a «Szabad élet, szabad madár. Jaj, de szép, ki szabadon jár!» Látni a csillogó szemű gyerekeket, a sok kedves arcot – a szívem megtelt hálával. 

Egyetlen szóval kifejezve: körbe ölelt az erdélyi emberek őszinte szeretete.

 Végtelenül hálás vagyok, hogy eljuthattam Gyergyószentmiklósra és találkozhattam az itteni közönséggel. Örökké emlékezni fogok ezekre a pillanatokra és a lelkemben őrzöm ezt a sok szépséget. Köszönjük, Gyergyószentmiklós!” – osztotta meg életre szóló koncertélményét követőivel Gabi, aki másnap Marosvásárhelyen zárta a turné erdélyi szakaszát. 

Tóth Gabit teljesen magával ragadta a közönség szeretete (Fotó: Boldog Ati)

Marosvásárhely

Tóth Gabi többször is a könnyeivel küzdött az utolsó erdélyi koncert alatt, hiszen a színpadon megjelent egy helyi gyermekkórus is. „Ez az este méltó és emelkedett zárása volt a turnénk határon túli szakaszának. Szem nem maradt szárazon, amikor a Superar gyermekkórus megjelent a számukra legkedvesebb dalaim közben a színpadon. Heteken át készültek és csoda történt a színpadon és a közönségben is táncra hívtam a közönséget, és egy mini táncház alakult a színpad előtt. Itt szeretném nagyon megköszönni a Fricska Táncegyüttesnek és Kaly Rolinak, hogy itt voltak velünk, és olyat adtak, tettek hozzá a koncerthez, amit szavakban nehéz lenne kifejezni!” – zárta beszámolóját Tóth Gabi, aki természetesen megköszönte a támogatást a Szerencsejáték Zrt-nek is, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre ez a néhány napos csoda. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16987834_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan fordulat: eldőlhet a háború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25346_resized.jpg?avcount=1708830313
origo.hu

Kiderült az igazság Kulcsár Edina terhességéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16989244_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Rami, kitartást neked!" - Jön a következő Lékai, tüneményes családi videón Kiss Ramónáék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982878_auto_resized.jpg
vg.hu

Százezres sereg gyülekezik az ukrán-fehérorosz határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16989071_auto_resized.jpg
life.hu

Így néznek ki most a világ legszebb egypetéjű ikrei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16988754_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor milyen szépen becsicskította a svéd miniszterelnököt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25347_resized.jpg?avcount=1708830313
origo.hu

Már szégyelli egymást Tóth Andi és Marics Peti?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16966581_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A berendezés szelidítette meg ezt az újépítésű pasaréti házat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982204_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Semmi sem takarja Palvin Barbi formás testét - megőrülnek a rajongók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16985031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sürgős figyelmeztetést adott ki az Apple: ez sokakat érint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708830313
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979839_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egy-két dolgot le kellett egyeztetni" - szigorú határokat húzott Csuti G.w.M-nek a gyerekei kapcsán

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/AOg8eNKZO7hRih1AklMfZ5XS97QNoD4iyxTHZtNOhrQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2ZjhjZTZlOWUwMTQ0MGRhN2YzMmQwMTE0YzU1OGI2.jpg
EMLÉKHELY

Berki Mazsi Thaiföldön luxizik – Ilyen állapotba került Berki Krisztián sírja

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/Dy3FL8i0M7JnwRh2fC7jaC8fFcwJpaqiRZbh7AeWsI4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlODVlZDkzYTY2MDRmYTY4NzU4NjE2M2NkMTc3YTcz.jpg
Siker

Kökény Daninak nem várt népszerűséget hozott az életmentés