Kritika

"Mi az a mell helyetti nyúlvány?!" – kegyetlenül nekimentek Gáspár Evelinnek

N.V.N.

Létrehozva: 2023.07.30.

Gáspár Evelin szexi fotója megint sokaknál kiverte a biztosítékot. A idősebb Gáspár lány melleit kritizálták meglehetősen kemény szavakkal.

Gáspár Evelin az ország szeme láttára nőtt fel. Kiskorában súlyfeleslege miatt rengeteg bántást kapott, ám a duci lány már rég a múlté. Mégis, nagyon úgy tűnik, így sem felel meg sokaknak. Evelin sosem rejtette véka alá, hogy nehezen birkózott meg a ráirányuló hatalmas figyelemmel és volt, hogy emiatt az evésbe menekült, ami újabb témát adott a rosszindulatú internetezőknek. Az idősebb Gáspár lány döntését talán mindez jelentősen befolyásolta, ugyanis életmódváltásba kezdett, melynek meg is lett az eredménye. Rengeteget dolgozott azért, hogy lefogyjon, kilóival pedig a károgók száma is csökkent. Persze ez nem tartott sokáig, ugyanis ahogy Evelin önbizalma nőtt, egy-egy merészebb ruhadarabot is bevállalt, sőt nem egyszer fürdőruhában is megmutatta bombasztikus alakját.

Gáspár Evelin
Evelin sokat dolgozott azért, hogy megszabaduljon súlyfeleslegétől Fotó: Instagram

„Tiszta csontváz vagy”

Az okos, fiatal és dekoratív lány eredményét nagyon sokan értékelik, és rengeteg dicséretet kapott már kitartásáért, azonban újra megszaporodtak a kemény kritikák. Győzike lánya az Instagram-oldalán gyakran posztol a mindennapjairól, örömmel osztja meg követőivel magánélete egy-egy pillanatát. Így volt ez most is, amikor egy liftben készült szelfit osztott meg, meglehetősen szexi szettjében. A rosszmájúak azonban, mint a keselyűk, úgy csaptak le rá  és az eddiginél is durvábban estek neki a lánynak.

„Pfff. Mi az a mell helyetti nyúlvány” – írja az egyikük pár perccel a fotó megjelenése után.

Ahogy az lenni szokott, ha egy elkezdi, a többi megy utána, és elözönlötték a hasonló hangvételű hozzászólások a posztját.

„Nagyon csúnya lány vagy, Evelin, csont és bőr vagy, nincs mit fogni rajtad, tiszta csontváz vagy” – reagált egy másik követője.

„Hű de ronda, még elhiszi, hogy szép. A melleit hol hagyta?” – olvasható egy újabb hozzászólásban, melyből még megszámlálhatatlan érkezett.

Gáspár Evelin
Nem veszi a szívére a megkeseredett gusztustalan trollok beszólásait Fotó: Bors

„Most sovány, ezért bántják”

Evelin követői között nagyon sok olyan személy található, aki pontosan tudja, milyen komoly munka eredménye, hogy megszabadult súlyfeleslegétől. Nem csak náluk, hanem azoknál is kiverték a kemény hozzászólások a biztosítékot, akik tisztelik és kedvelik a lányt. Azonnal a védelmére keltek.

„Ha kövér volt, azért bántották, most sovány, ezért bántják. Az embereknek nem egymásnak kell megfelelniük, hanem önmaguknak, unatkozó kommentelők hadserege” – kelt ki magából egy rajongója.

„Teljesen mindegy ki mit mond! A legfontosabb, hogy te érezd magad jól a bőrödben. Nagyon csinos vagy!” – írja másikuk.

Utóbbi hozzászólónak igaza van, mert a híresség helyén tudja kezelni a negatív hozzászólásokat, és nem veszi a szívére a megkeseredett tróllok gusztustalan beszólásait. A fotók is azt bizonyítják, Evelin elégedett magával, és tudja, egy a fontos, hogy ő érezze jól magát a bőrében.

https://cdn.borsonline.hu/2023/07/ilDm7CnDQACT-QpVMyzeRLpzJucKC_NYv1f6Vdowjbo/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2MGMzYjliZmNjOTQ4YmM5MzRmYzZjZDk3Y2FlZWM2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Exének üzent Gáspár Evelin? Komoly elhatározásra jutott

Nagyon nehéz időszak áll Győzike lánya mögött.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el