FOGADÁS

Összepattant Köllő Babett és Hajdú Péter

Buster

2023. június 2. péntek 18:00

Köllő Babett és Hajdú Péter fogadást kötött a minap. A tét nem kicsi…

Köllő Babett tudta, hogy komoly fegyvertényként szolgálhat Hajdú Péter számára, hogy jósokhoz és médiumokhoz jár, mégis belesétált a csapdába a Frizbi TV soron következő adásának felvételén. Nem is kellett csalódnia, hiszen a műsorvezető lecsapta a magas labdát.

Köllő Babett jósoktól és médiumoktól is kér segítséget Fotó: Frizbi TV

– Vannak tanácsadóim a baráti körömből és tudom, hogy ezért most kapni fogok, de időnként szoktam menni jósokhoz. Van egy pasi és van egy hölgy is, akiket meg szoktam látogatni, de jártam sokat Gazsi Gizinél is. Én ezt inkább jó játéknak fogom fel, de szakmai döntések előtt kikérem a véleményüket.

 Időnkét kell nekem egyfajta pozitív megerősítés a nehéz pillanataimban és ők tovább lendítenek

– vallotta meg a FrizbiTV kamerái előtt a színésznő, aki bizonyítottnak látja a szellemvilág, vagyis az élet utáni élet létezéséét is. 

– Voltam már édesanyámmal szellemidézésen is. Egy forgatás keretein belül pedig jártam Bujka Antalnál, aki egy háromlábú kisszéken keresztül kommunikál a szellemvilággal. Akkor le is írta a nagyapám vezetéknevét az ő írásképével és leírta a halála dátumát is – mondta Köllő Babett, amivel gyakorlatilag meg is lengette a vörös posztót Hajdú Péter előtt.

Köllő Babett ás Hajdú Péter fogadást kötöttek Fotó: Frizbi TV

A műsorvezető jó szkeptikusként hangos hitetlenkedésbe kezdett, majd felszólította Babettet, hogy menjenek el együtt egy szellemidézésre. A Frizbi TV műsorvezetője mindezt mindjárt egy fogadáshoz kötötte. Kijelentette, hogy ha igazolható, hogy Bujka Antal valóban kommunikál a túlvilággal, szexi ruciban mossa le a színésznő kocsiját. Ha pedig a kapcsolatfelvétel nem jár sikerrel, akkor Babett mossa le az ő kocsiját, feszülős ruhában.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471508_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen furcsa számokat régen húztak ki az ötös lottón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19909_resized.jpg?avcount=1695516609
origo.hu

Elképesztő terpeszt mutatott be Köllő Babett - VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471335_auto_resized.jpg
life.hu

Kokaintól betépett cápáktól rettegnek Florida partjainál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471731_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Svenk: Egy romániai eset inspirálta az Elfogy a levegő című nagyjátékfilmet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471492_auto_resized.jpg
life.hu

Rendkívül káros az egészségre a fitneszkörökben sztárolt élelmiszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19915_resized.jpg?avcount=1695516609
origo.hu

Pőre képek kerültek erő Rita Oráról 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471340_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hotel vagy Airbnb? Ezekben a városokban lényeges különbség van az áraik között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695516609
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695516609
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/eN-8EUAfWf0bHyjVDwbsqJpdsuR7Cm4qmB0-250Qjys/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllMWRjNDA4ZTU5YzRiYjc4ZTJhMWRlM2VjN2M3MTIx.jpg
SZÍV

"Mindenkit elküldök majd melegebb éghajlatra" - Trap kapitány nagy dobásra készül

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/p2PA2XbpeC0PEoQR8RFk-5ds-mgnCs9BSOAUxRlwlc0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3ZTRmYTNkOGRiYTRkODE4NzA5NzRmMTY5MTNiOTZj.jpg
Életmű

Korda György: "Még nem érezzük befejezettnek az életművünket!"