királyi

Mindenki szeme kikerekedett: így dirigál Kamilla Katalin hercegnének

sv

2023. június 9. péntek 14:30

Kamilla királyné tökéletesen tisztában van pozíciójával, így kötelességének érzi, hogy rendben tartsa a palota ügyeit.

Idén június 19-én ismét megrendezi a királyi palota a Gartner Dayt, azaz a Harisnyakötő napot. Jeles ünnepsége ez a királyi családnak, amellyel a fontos rend előtt tisztelegnek. Ez lesz az első olyan megrendezés, amelyen a néhai Erzsébet királynő már nem vesz részt. A Mirror azonban hozzájutott egy 2019-es felvételhez, amelyen tisztán látható, hogyan dirigál Kamilla Katalin hercegnének. 

III. Károly király, Kamilla királyné, AFP
Fotó: AFP

A 2019-es Harisnyakötő napon Kamilla még hercegné volt, és Katalinék mögött lépkedett. Az angol királyi család legnépszerűbb tagja, Katalin éppen elmélyült beszélgetést folytatott Maxima holland királynéval.  Olyannyira belemerültek az eszmecserébe, hogy majdnem lemaradtak a felvonulás egyik legfontosabb jelenetéről. 

Kamilláról azonban közismert, hogy szívügye a királyi család életének rendben tartása, ezért egy pillanatig sem hezitált. Finoman megérintette Maxima és Katalin karját, és felhívta a figyelmet arra, hogy figyeljenek. Ezután a két hölgy abbahagyta az elmélyült beszélgetést, és Kamillának engedelmeskedve a felvonulásra fókuszáltak. 

A videót IDE kattintva lehet megtekinteni. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/D654CSxBSIQ0W-dpEinZBn7F304CG4ykB2vV45yOGNQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5MjU0NDNjZmY5MzRiNTNiOGZkYTc0N2QwZmJmNzI0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Újabb viszály a palotában: Vilmos és Katalin Kamilla királyné ellen fordult

Tapintható közöttük a feszültség!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16484022_auto_resized.jpg
origo.hu

Demi Moore mellbimbója kivillant a vörös szőnyegen - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20068_resized.jpg?avcount=1695842111
origo.hu

Szexi képek kerültek elő Jennifer Anistonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16481951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenki elsétált mellette, meghalt egy nő a reptéren: Linda elismert orvos volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16483865_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lövöldözés volt hajnalban Szentendrén, a fél országon át üldözték a rendőrök az embercsempészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16483551_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült, miért szakíthatott Szoboszlai Dominik és Gécsek Fanni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16481129_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hoppá: Németország és Franciaország gyors uniós belépést ígért Ukrajnának, ha segítenek nekik megbuktatni a jelenlegi lengyel kormányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20066_resized.jpg?avcount=1695842111
origo.hu

A pornómodell Molnár Anikó most meztelen fürdőzésről mutatott fotót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16483544_auto_resized.jpg
travelo.hu

A széttört szarkofágból római kori arany ékszerek kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16484858_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Összetört a világhírű énekesnő szíve, fia a nyílt utcán esett össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16482645_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a szakértő: ez lehet Tóth Gabi szívszorító idézetei mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19999_resized.jpg?avcount=1695842111
life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Q0DOeHc_GyXM2g89LggYcqm-RZoAAV-uXxEOWr5mgcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5OTljYzllNzQxODQ1YTBiODkzMmRjMGY3MDFlN2I4.jpg
GYÁSZ

„Ő egy bűbájos nő volt” – összetörte a magyar énekest Kozma Zsuzsi tragikus halála

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/7scqbpAiI-VxLPSbJ3J3NmAnNh0GZP6JPBNCUuVVHxg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E3ZGZmM2ZlYjZlNjQ4ZjE4ZjFjOGNlNTFlNmZiNWNj.jpg
Hiány

„Nem értem haza időben” – nem tudott elbúcsúzni elhunyt édesanyjától Mező Misi