Lábadozás

Béres Anett fellélegezhet: a műtétje után is lehet gyereke

Szabó Andrea

2023. május 27. szombat 06:00

A VV Anettként megismert Béres Anettet egy hónapja műtötték újra – és remélhetőleg utoljára. Júliusban lesz egy éve, hogy balesetet szenvedett; az idei nyarat szeretné igazán megélni, mert a tavalyit kórházban töltötte.

Júliusban nemcsak a tényleges születésnapját ünnepli majd Béres Anett – vagy ahogyan sokan régről ismerik, VV Anett –, hanem az újjászületését is, hiszen akkorra már talán a fájdalmaitól is végleg megszabadul. Mint ismert, az egykori ValóViág-szereplő tavaly nyáron ment el egy ayahuasca-szeánszra, amelynek rossz vége lett: balesetet szenvedett, sokáig aggódni kellett az életéért. Ám az orvosok nemrég a kötelező 12 hónapnál hamarabb kivették a csavarjait, mert elviselhetetlenül szenvedett tőlük. Minden terápiát kipróbált, hogy felgyorsítsa a gyógyulási folyamatait, a leletek pedig őt igazolták – erről a hot! magazin hasábjain számolt be.

Az ayahuasca-szeánszot követő baleset után Anett elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedett  Fotó: hot! magazin

– A lábtörésem miatt három hónapig feküdtem, ettől beállt a hátam és letapadtak az izmaim, a csavarok nyomták az idegeket, ez okozhatta a nem szűnő hátfájásomat. Az orvosok nehezen mentek bele, hogy két hónappal korábban eltávolítsák a csavarokat, minden vizsgálatot elvégeztek. A Human Regenerator viszont segített! 

Ezt a kezelést élveztem a legjobban: ágyon fekve történik, és hideg légköri plazmával regenerálja a sejteket. Az utolsó vizsgálaton már mindenem összeforrt, ezért kerülhetett sor a műtétre, amely után még hetekig voltak fájdalmaim. A kezelést folytatom, most a csavarok helyének kell újracsontosodnia. 

A műtét után volt egy időszak, amikor már úgy éreztem, nem bírom, mert még mindig fáj, de aztán rájöttem, hogy most kell igazán kitartónak lennem. Három hétig anyukám ápolt, de most újra önellátó vagyok.

A balesete után nem áll készen arra, hogy fűzőben randizzon

Az egykori ValóVilág-szereplő a hegei ellenére nagyon várja már a bikiniszezont.

Ezeket a csavarokat vették ki Anett gerincéből  Fotó: hot! magazin

– A tavalyi nyarat a kórházban töltöttem, az ideire viszont vannak apró terveim. Szeretnék strandra menni, a Balatonra, vágyom arra is, hogy újra biciklizhessek. Másodjára vágtak fel ugyanott, de nem zavar az a három darab 15 centis heg, mert az életemet mentették meg, simán felveszem a bikinit – folytatta, és azt elárulta, mi volt az első kérdése, amikor először megműtötték. – Azt kérdeztem az orvosoktól, hogy a gerincműtét után lehet-e még gyerekem. Szerencsére igen, a szülést nem befolyásolja, de amit a sors nekem szánt, az lesz. Naponta húszan írnak, de eddig nem éreztem, hogy készen állnék rá, hogy fűzőben menjek randizni. 

Kalcium és kollagén 

Anettet sokan támadják amiatt, hogy kipróbálta ezt a kétes szertartást, ugyanakkor sokan fordulnak hozzá tanácsért a gyógyulásával kapcsolatban.

– Mindig elmondom, hogy a kezelések mellett a kalciumra és a kollagénre esküszöm, ezeket a jövőben is szedni fogom.

A friss hot! magazinban számos exkluzív sztártörténetet olvashatnak!  Fotó: hot! magazin
https://cdn.borsonline.hu/2023/05/ACqgC4JrTMGIfvsqmbP8asaUFNJjty5_sGZenqny6_Q/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNzA1Y2I4NGVhZjQxYjdhYzU5MjFlODlkZmM1M2I2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szinte teljes a gyógyulás: VV Anett talpra állt!

Hamarosan visszatérhet a dolgos hétköznapokba.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511128_auto_resized.jpg
origo.hu

Levette a bikinialsót a patakparton a legdögösebb ügyvédnő - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20338_resized.jpg?avcount=1696465508
origo.hu

Elfoglaltak egy államot, ami Magyarországtól mindössze 20 kilométerre van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511747_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Halálra gázoltak egy kerékpárost Dabas közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509654_auto_resized.jpg
vg.hu

Megint kitört az árháború itthon: az Aldi a nyomába eredt a SPAR-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508731_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem ezt várták Szoboszlaitól, értetlenül állnak Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510841_auto_resized.jpg
vg.hu

Rájár a rúd Robert Ficóra az Európai Parlamentben, mióta megnyerte a szlovák választást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20347_resized.jpg?avcount=1696465508
origo.hu

Teljesen szétműttette magát Horváth Gréta, rá sem lehet ismerni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510551_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tegyél sót a hűtőszekrénybe és csodát látsz! Két legyet ütsz egy csapásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696465508
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509326_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vomberg Frigyes a magánéletéről vallott, teljesen új oldalát ismerhetjük meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696465508
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/f1fGVMjjyZ_YaQLfvWcpmUbnf5PZJfvlRsitVnGMQdY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NjdiNDY5NzE5ZjRjMmE5NjU1N2NkNTM3YzkyMmZi.jpg
Válóper

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/nQBm3ctqqIJ2nwp3KjsnaDHlEsVUp1hlMl7f5XZrbUc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5MzJkMzEwYTJjMTQ2NzQ4NTAyMWE5ODJhZmQ5NWIx.jpg
VÁLÁS

Pár hete még együtt mosolyogtak: előkerült a válófélben lévő Som-Balogh Edináék utolsó fotója