PÁPA

Zalatnay Sarolta: „Szívesen énekelném a pápa előtt az Ave Mariát”

mkb

2023. április 24. hétfő 17:00

A hétvégén érkezik Magyarországra Ferenc pápa. A nagyra becsült eseménynek Zalatnay Sarolta is nagyon örül, hiszen fontos szerepet tölt be az életében a vallás.

Zalatnay Sarolta életében gyermekkora óta fontos szerepet tölt be a vallás. Nagyon örül, hogy a pápa 2021 szeptembere után idén újra Budapestre látogat.

Ferenc pápa hétvégén Magyarországra látogat (Fotó: MTI / AP / Andrew Medichini)

A Szentatya a hétvégén számos helyszínen teszi tiszteletét és misét is tart majd.

Boldogan énekelném a pápa előtt az Ave Mariát! – kezdett bele a Borsnak nyilatkozva Cini. – Evangélikus vagyok, az édesanyám az evangélikus püspök mellett szolgált. A Bécsi kapu téri templom kórusában énekeltem kislányként – idézte fel az énekesnő, aki lapunknak azt is elárulta, milyen gyakran imádkozik:

Cini szívesen elénekelné az Ave Mariát a pápa tiszteletére. Fotó: Zalatnay Sarolta

Hiszek Istenben, gyakran imádkozom. Minden este lefekvéskor elmondok egy imát a szeretteimért, akik már nem lehetnek velem. De az élőkért, a saját egészségemért is. A fellépéseim előtt is rendszeresen imádkozom, a hangomért, hiszen mindig élőben énekelek, és fontos, hogy mi történik a színpadon.

Zalatnay még egy érdekességet említ a hite kapcsán:

Keresztet mindig is viseltem, akkor is, mikor ez nem volt engedélyezett. Most is kereszt alakú fülbevalóm van, de itthon is vannak nagyobb keresztjeim – avatta be a Borsot Cini.

A kereszt fontos motívum az énekesnő számára (Fotó: Zalatnay Sarolta)

Magyarországon tölti a hétvégét Ferenc pápa

2021 szeptemberében már járt Magyarországon, s most újra hazánkba látogat. Április 28-án, pénteken érkezik Budapestre Ferenc pápa, a Szentatya a város számos pontján tiszteletét teszi. Érkezésekor a pápát államfői minőségében a Sándor-palotában először Novák Katalin, köztársasági elnök, majd Orbán Viktor miniszterelnök üdvözli. De ellátogat itt tartózkodása alatt többek között a Szent István-bazilikába, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonába és a Szent Erzsébet-templomba is. Szombat este pedig tizenegyezer meghívott előtt oszt áldást a Papp László Sport Arénában. Az eseményre a különleges engedéllyel kaptak lehetőséget a látogatók, akik a hivatalos program szerint énekkel fogadják a szentatyát, aki aztán körbe megy a jelenlévők között, hogy ezzel is erősítse a közelséget. A rendezvényen többek között Rúzsa Magdi is fellép majd. A pápa ezután vasárnap délelőtt fél 10-kor szentmisét tart majd a Kossuth téren hatalmas tömeg előtt.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510698_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO kezdett üldözni egy repülőgépet, ami perceken belül nyomtalanul eltűnt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20338_resized.jpg?avcount=1696457708
origo.hu

Elfoglaltak egy államot, ami Magyarországtól mindössze 20 kilométerre van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510561_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511673_auto_resized.png
hirtv.hu

Nagyobb kontrollt és több számonkérési lehetőséget akar az EP az új médiatörvénnyel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510656_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagy bajban van Marco Rossi, a legrosszabbkor kapja a lesújtó híreket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511794_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Karácsony szerint megérdemelt volt a közlekedési cégvezetők prémiuma

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20347_resized.jpg?avcount=1696457708
origo.hu

Teljesen szétműttette magát Horváth Gréta, rá sem lehet ismerni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509858_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Krausz Gábor káromkodva rakta helyre fogadott lányát a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696457708
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511097_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfajult a tornaóra Érden, az áldozat mindössze 11 éves

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696457708
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/f1fGVMjjyZ_YaQLfvWcpmUbnf5PZJfvlRsitVnGMQdY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NjdiNDY5NzE5ZjRjMmE5NjU1N2NkNTM3YzkyMmZi.jpg
Válóper

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/nQBm3ctqqIJ2nwp3KjsnaDHlEsVUp1hlMl7f5XZrbUc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5MzJkMzEwYTJjMTQ2NzQ4NTAyMWE5ODJhZmQ5NWIx.jpg
VÁLÁS

Pár hete még együtt mosolyogtak: előkerült a válófélben lévő Som-Balogh Edináék utolsó fotója