Oxigénpalackkal ment bulizni Galambos Lajos! Elkísértük utolsó koncertjére

Galambos Lajos meglepő meghívással élt a Bors napilap felé. Minket kért arra, hogy legyünk ott vele és közönségével azon a bulin, ahol utoljára fújja meg nyilvánosan legendás hangszerét és ahol utoljára szórakoztatja rajongóit. Munkatársunkat Boldogasszonypusztán fogadta, ahol egy kisebb baráti társasághoz csatlakozhattunk, amíg ő készülődött az utolsó nagy menetre…

– Nem úgy szól a trombita, ahogy kellene, de a doktornő is megmondta, hogy kevesebbet fújhatom... A magasabb hangok nem mennek igazán és nem is szabadna, de úgyse bírom ki. Nekem a zene az életem.

– utalt tüdőbetegségére Galambos Lajos, miközben utoljára nézett bele a mocsai birtokán álló kúria előszoba tükrébe úgy, hogy egy koncertre készült. A Bors ott volt a trombitaművész otthonában, miközben az utolsó simításokat végezte fellépőruháján és amolyan gyakorlásképpen fújt néhányat imádott hangszerébe, ami egyébként beteggé tette. 

Lajcsi ugyan igyekezett vidámnak mutatkozni, de látszott rajta, hogy fizikálisan megterhelő számára a trombita megszólaltatása és persze a lelkében is viharok dúltak, hiszen sok évtizedes karrierjének lezáró akkordjaira készült szombat este.

Még egy szólam, egy keserédes anekdota és…

– Ez a tükör az, amiben minden fellépésem előtt még utoljára megnéztem magam. Itt álltam akkor is, amikor sok éve egy este a kislányom a lábam elé kuporodott és szép csendben kifűzte a cipőmet. Ezzel jelezte: 

– idézte fel a számára kedves emléket Lajcsi, aki Tatabányára indult épp, ahol egy utónőnapi rendezvényen várták, hogy még egyszer, utoljára szóljon a Hosszú, fekete haj, mielőtt felcsendül az Il Silenzio és egy időre elhallgat a legendás rézhangszer…

– Különleges ez a mai este és nagyon vártam ezt a fellépést. Azt is tudom, hogy fogadásokat kötöttek, lesz-e buli, vagy sem. Hát lesz buli! A Dáridó ott van, ahol én vagyok és ez már így is marad. Ugyanakkor a saját elhatározásomból és persze az egészségi állapotom okán is, egyelőre visszavonulok a színpadról. A soron következő bulikat lemondtam. Nem lehet két végén égetni a gyertyát, így amíg véget nem ér a kálváriám, addig ehhez a döntéshez tartom magam. Ezt tanácsolták az orvosaim is és erre kért a családom is. 

– tárta szét a karját Galambos Lajos, mielőtt autóba szálltunk, hogy a zenész még egyszer utoljára átélje a közönség szeretetét, amit az a tény sem tudott csillapítani, hogy pár héten belül börtönbe kell vonulnia, hogy megkezdje a rá jogerősen kiszabott 3 év 6 hónapos börtönbüntetését. 

A humorát nem veszítette el…

Galambos Lajost hatalmas ovációval fogadták a tatabányai Széchenyi Művelődési Házban, ahol már javában tartott a nőnapi buli. A trombitás még egy különleges bevonulózenét is kapott, amivel a házigazdák az előtte álló kemény harcot szimbolizálták. Miután a Deep Purple Smoke on the water gitárszólójára odalépett a mikrofonhoz, röviden köszöntötte a buli résztvevőit. Tette ezt humorral és öniróniával. 

– Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, én vagyok a Lajcsi! 

– kezdte Lajcsi, aki ezzel a tréfával mutatta be a tévéstábot, aki a helyszínen várta őt. Később a színpadról felismert egy úriembert, aki történetesen villanyszerelőként dolgozik. Nem véletlenül örült neki. 

– Itt a Béla, gyerekek! Képzeljétek el, ő egy villanyszerelő! Nekem nagyon nehéz villanyszerelőt találnom, mert senki nem akarja vállalni. Na, az ő tiszteletére ma eljátsszuk az Áramszünet című nótát... – kacsintott össze a közönségével Galambos. 

Oxigénpalack nélkül sehová…

Bár Galambos Lajos a bulin felöltötte a vidámság álarcát, a koncert alatt többször is hátralépett zenekarának tagjaihoz, mintha csak a következő dalról egyeztetne. Persze nem erről volt szó, hiszen a sorrendet már jó előre megbeszélték és lepróbálták. Lajcsi valójában azért fordított hátat a közönségének, hogy ne lássák őt levegő után kapkodni. A nemrég diagnosztizált COPD (tüdőtágulat) betegsége ugyanis komoly légszomj formájában tört rá egy-egy nóta előadása után. 

– A betegségem egy dolog, de a közönség nem azért jött el, hogy amolyan katasztrófaturistaként azt lessék, mikor kap el egy fulladásos roham, vagy mikor kezdek el köhögni a mikrofonba. Ők mulatni jöttek és azért, hogy engem halljanak trombitálni és énekelni. 

Csak az a tudat nyugtatott meg ilyenkor, hogy sokan vannak körülöttem, akik azonnal segítséget hívhatnak, ha baj van. És a kocsi csomagtartójában ott lapult egy oxigénpalack, amit a zenésztársaim bármikor behozhattak volna, ha úgy látják, szükségem van rá. 

– mondta a Borsnak a koncert után a trombitaművész.