Gyilkosság

Elmarad a fontos fordulópont a VV Fanni-ügyben, megszólalt az ügyvéd

Zs.

Létrehozva: 2023.01.21.

Tavaly novemberben még optimistán nyilatkozott a védelem arról, hogy hamarosan egy újabb fejezet zárulhat le az öt éve tartó gyilkossági ügyben, de mára kiderült: amíg nincs jogerős ítélet, addig ez a fontos részlet sem oldódhat meg.

Öles címekkel jelentek meg 2022. november 22-én a cikkek arról, hogy az naptól lehet beadni a halottá nyilvánítási kérelmet a bíróságnak Novozánszky Fanni ügyében. A kérelem és annak elfogadása fontos fordulópontja lett volna annak a történetnek, amely 2017 óta borzolja minden jóérzésű ember kedélyét. 

VV Fanni
Fanni mindössze 24 évet élt (Fotó: RTL Klub)

Mint arról a lapunk is rendszeresen beszámolt, Novozánszky Fanni 2017 őszén tűnt el a saját lakásából. Az otthona környékén felszerelt kamerák tanúsága szerint viszont nem egyedül és nem is a saját szándékából... Az utolsó képkockán, amely rögzítette őt, éppen B. László hozza ki a karjaiban, az alélt lányról a mai napig nem derült ki, hogy ezeken a képen már halott vagy még élt. Fanni azóta eltűnt. Sem élve sem holtan nem került elő, B. László pedig tartja magát az egyik első vallomásához, miszerint átadta az alélt nőt két „intéző embernek”, akik elvitték. Ezt az állítását a gyanúsított egyébként soha nem tudta érdemben bizonyítani, talán ennek is köszönhető, hogy a hosszú, négy és fél évig tartó nyomozati munka és a tárgyalássorozat végén, 2022. július 13-án életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték még akkor is, ha nem volt holtest.

Holttest nélkül is hoznak gyilkossági ítéletet 

Nem egyedi eset a hazai bírósági ítéletek sorában, hogy valakit holttest nélkül is gyilkosságért ítélnek el. Itt van például a darnózseli hentes, Nagy János, aki a válófélben lévő feleségét, megölte, a nő testét feldarabolta, ledarálta, részben elégette, majd a maradványokat szétszórta a közeli réten. Tettéért jogerősen 21 év fogházat kapott. Ebben az ügyben egyébként lényegesen több közvetett bizonyíték állt a bíróság rendelkezésére, mint VV Fanni ügyében, mégis sejthető volt, hogy dr. Farkas Gabriella bírónőnek lesz mozgástere: az áldozat megtalálása nélkül is meggyőzőnek értékelheti a B. László ellen összegyűlt terhelő bizonyítékokat.

B. László VV Fanni gyilkosa
B. László a bíróságon hallgatja az ítéletét (Fotó: Bors)

Halottá szeretnék nyilvánítani

Novozánszky Fanni öt éve nincs meg, okirat nélkül a gyászoló szülei azóta nem tudják elindítani a hagyatéki eljárást és síremléket sem tudtak emelni a gyermeküknek. 

– Katalin (Fanni édesanyja – a szerk.) a mai napig mély gyászban van. Nem tud és nem is akar továbblépni, a lelkében Fanni most is él. Reálisan azonban tudja, hogy az az élet rendje, hogy beadjuk a bírósághoz a papírokat. Számára a legfontosabb, hogy síremléket állítson imádott lánya emlékére – nyilatkozta tavaly ősszel dr. Lichy József, a Novozánszky család jogi képviselője, aki minél hamarabb el szerette volna indítani az ügyet, de végül kiderült, zsákutcában találták magukat. 

dr Lichy József
Dr. Lichy József képviseli a Novozánszky családot (Fotó: Végh István)

A probléma ott kezdődik, hogy a halottá nyilvánításhoz a polgári bíróság előtt – amely tárgyalja az ügyet – nyilatkoznia kell annak a személynek, aki utoljára látta élve a lányt. Mivel esetünkben ez az ember B. László, aki nyilván nem fogja azt mondani, hogy halott a lány, hiszen akkor bevallaná, hogy ő ölte meg…

– Jelenleg várjuk, hogy kitűzze a bíróság a másodfokon tartott tárgyalást, ami véleményem szerint olyan május körül lesz esedékes – mondta a Ripost megkeresésére, dr Lichy József 

– A várakozás ideje alatt szerettük volna a Novozánszky családdal közösen elérni, hogy végre halottá nyilvánítsák Fannit. Viszont erre sajnos még várni kell. B. László nem fogja bevallani, hogy halott volt a lány, amikor utoljára látta, vagyis az ő közreműködésével nem tudjuk sikerre vinni az ügyet. Ha meg volt a másodfokú ítélet, akkor az ő személye nélkül is megtörténhet ez a család számára fájdalmas de végre örök lezárást hozó esemény.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016619
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016619
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016619
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016619
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016619
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek