Vérfagyasztó

Jimmy fegyvert fogott Pataky Attilára: "Aki kardot ránt, kard által vész el"

Létrehozva: 2022.12.23.

Az Edda frontembere felelevenítette, mi történt valójában, amikor Jimmy a halántékához fogta fegyverét. Pataky Attila őszintén mondta el a véleményét az aranytorkú Zámbó Jimmyről, és beismerte; ő is megrémült, amikor előkerült a pisztoly.

Egy fellépési sorrend miatt rántott fegyvert Jimmy anno Patakyra. Mindez 1998-ban történt, de a jelek szerint az Edda frontemberében azóta is tisztán él az emlék. Az ominózus napon Jimmyvel és Lagzi Lajcsival léptek fel Miskolcon, ahol Pataky Attila szerette volna zárni a szettet. A Királynak viszont ez nem tetszett, és szó szót követve előkerült a fegyver. Erről a legendás sztoriról mesélt a Borsnak Pataky Attila.
Láttam már fegyvert előtte, de őszintén megmondom, egy kicsit azért jéggé dermedt a szívem, amikor Jimmy rám fogta. Kérdeztem is tőle, hogy mit gondol, mit csinál és megmondtam neki, hogy aki kardot ránt, az kard által vész el. Ő meg csak folytatta, de a legszörnyűbb az egészben, hogy a most kérdeznék tőlem, nem tudom, hogy végül melyikünk zárta az aznapi koncertet. Ő vagy én? – mesélte az Edda frontembere, aki elmondta, hogy szerinte mi volt Jimmynek a legnagyobb hibája.

Fotó: Markovics Gábor


Úgy gondolom, hogy bármit is szerzett valaha magának, neki valahogy sosem volt elég mindaz, amije volt. Megvolt a legjobb autója, a csodálatos hangja, szerető családja, de ez mintha mit sem számított volna. Én úgy gondolom, hogy aki Királynak hívatja magát, az soha nem lesz igazi királyvélekedett Pataky, aki állítása szerint ez a fegyveres történet volt az a pillanat, amikor véget ért a barátságuk.

Megmondtam neki az incidens és a koncert után, hogy remélem tisztában van azzal, hogy ez most kettőnk életében ennyi volt, és nem több. Lemondtam arról, hogy barátok legyünk, mert mérhetetlenül nevetségesnek tartottam, hogy Miskolcon, az otthonomban – hangsúlyozta – fegyvert fogjon rám valaki. Nem volt közöttünk harag, de más utakat választottunk. Ő úgy érzem, egy kicsit túldimenzionálta magát. Tény, csodálatos hangja volt. Tény, nagyon szerették őt, nagyon sokan. Tudom, hogy engem egyébként még tisztelt is a maga módján. Csak valami félresiklott, de nem tudjuk, hogy micsoda, talán még ő sem – tette hozzá Pataky, aki a következő szavakkal zárta az interjút:
Nyugodjon békében, és remélem következő életében jóvá tudja majd tenni mindazt, amit itt rosszul csinált. Tény, hogy voltak furcsa dolgai, de – tudom ez nem mentség – ő ilyen volt.

A rock, a pop és a mulatós királya egy színpadon
Fotó: TV2

„Tévedés, hogy olyan sokat veszekedtünk volna”

Az énekes látta A Király című sorozat azon részét, amiben őt is megformálják.
Fantáziátlan, gyenge történet ez a sorozat. Jimmyről és a zenéről kéne szólnia, de a forgatókönyvírót és a rendezőt minősíti igazán ez a hazugságokkal, ferdítésekkel teli történet. Hihetetlen nagy tévedés, hogy olyan sokat veszekedtünk volna Lajcsival és Jimmyvel – és nem csodálom, hogy a család ezt nehezményezi – mert a közös 3-4 évnyi dáridónk 90 százaléka fény, siker és boldogság volt. Ezt nem mutatta meg a sorozat. Csak a rossz részeket látja a néző – mondta el véleményét a filmről Pataky Attila. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146780_auto_resized.jpg
vg.hu

Román állampolgár lett a legjobb magyar sakkozó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616509
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146863_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Geszti Péter segítsége kellett exfelesége, Gryllus Dorka új házasságához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616509
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó