Balhé

Durván visszautasította Harry herceg Vilmos békülési ajánlatát, két szóval rázta le

Létrehozva: 2022.10.04.

Vilmos nyitott volna öccse felé, ám Harry herceg nyersen, két rövid szóval küldte el testvérét. Nehéz elképzelni, hogy valaha is igazán helyreáll a kapcsolatuk, ám talán képesek lesznek tűzszünetet kötni.

Kérdéses, helyreállhat-e valaha is igazán Harry és Vilmos herceg kapcsolata. Noha II. Erzsébet halála után úgy tűnt, hogy közelebb kerültek egymáshoz, Harry hamarosan megjelenő életrajzi könyve garantáltan olaj lesz a tűzre, ráadásul sokak szerint a jelenlegi béke is inkább csak tűzszünet, méghozzá az is csak kifelé mutatott. A testvérek korábban idillinek tűnő kapcsolata akkor bomlott meg, vagy legalábbis a nyilvánosság akkor szerzet róla először tudomást, amikor Meghan Markle és férje 2019-ben visszatértek afrikai látogatásukról. Ekkor egy interjúban Harry úgy fogalmazott, ő és felesége nehezen viseli a nyomást, ami rájuk, mint a brit királyi család nehezedik, Vilmossal való kapcsolatát pedig úgy jellemezte: vannak jó napok és rossz napok.

Ne feledjük: ekkor már csak hónapok vannak hátra Harryék döbbenetes bejelentéséig, melyben hátat fordítottak az uralkodói életnek.

Egy frissen megjelent leleplező könyv, a Courtiers: The Hidden Power Behind the Crown szerint az interjút követően Vilmos felvette a kapcsolatot Harryvel, és találkozót javasolt, hogy kibeszéljék a dolgokat. Harry nyitott volt a dologra, ám tartott tőle, hogy a palota, nevezetesen Vilmos személyzete kiszivárogtatja a sajtónak a találkozó hírét, így amikor megtudta, hogy Vilmos mindenképp szól erről a titkárnőjének – hiszen le kell mondania, agy át kell helyeznie emiatt több programját –, Harry nyersen és röviden egyszerűen annyit üzent:

Ne gyere!

Alighanem ez a két rövid szó volt az, ami igazi fordulópontot jelentett. Ugyan nem érdemes a "mi lett volna, ha" jellegű kérdésekkel komolyan foglalkozni, mégis felmerül az emberben: ha ekkor találkoznak, alighanem még időben rendezhetik a köztük lévő nézeteltéréseket.

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/8O7u9NCuR9xFh99UBx0GJgdJ7rZEhAs-x9rGjtXjtXI/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmYzQwODQ2NzU5ZDRkNzA4OWYyMTczYzBlNGUwMmM3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Most derült ki: Nem is akkor született Meghan Markle kisfia, mint eddig hittük

Direkt vezették félre az embereket.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601827
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713601827
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak